Gazdaság

Kilencmilliárdos kölcsön a BKV-nak

Kilencmilliárdos kölcsön a BKV-nak

2012. január 25., szerda
Kilencmilliárdos kölcsön a BKV-nak

A BKV kilencmilliárdos tulajdonosi kölcsönt, illetve további hatmilliárd forint támogatást kap a fővárostól, miután a képviselők megszavazták az erről szóló határozati javaslatot a közgyűlés szerdai ülésén.

A képviselők 20 igennel, 1 nemmel és 11 tartózkodással fogadták el a javaslatot. A határozat kimondja azt is, hogy a főváros nem akarja ritkítani a BKV-járatokat. A főváros napokon belül átutal a BKV-nak a kilencmilliárdos kölcsönből négymilliárdot, illetve a hatmilliárdos támogatást. A kilencmilliárdos hitelt április 30-ig kell visszafizetni. Az előterjesztésről élénk vita bontakozott ki az MSZP-frakció és

Tarlós István

között. Több szocialista képviselő is azt hangoztatta, hogy a városnak inkább vissza nem térítendő támogatásként kellene a kilencmilliárdot nyújtania, a főpolgármester pedig azt mondta, ez a működés fenntartásához szükséges összeg, majd hozzátette: nem érti az ellenzék hitelfelvétel miatti kritikáját, az elmúlt nyolc évben ugyanis a BKV 27 milliárd forint hitelt vett fel a működés biztonságának megőrzése érdekében. Hangsúlyozta: a főváros az utolsó tartalékait éli fel a BKV miatt.

György István

ágazati főpolgármester-helyettes közölte, a BKV-t sem a főváros, sem az állam nem finanszírozta rendesen a 2002-es konszolidálás után sem, és nem állították kiszámítható pályára a vállalat költségvetését. Hozzátette: nem tudnak 70 milliárd forintot "kispórolni" a főváros költségvetéséből, kilencmilliárdot is nagyon nehezen, a tartalékok felélésével tudnak biztosítani. Az elfogadott előterjesztés már nem tartalmazza azt a pontot, amelyben a főváros a jegyáremelés lehetőségének megvizsgálásáról szólt. Ezt a korábbi, rendkívüli - később elhalasztott - közgyűlésre terjesztették be, de a szerdai ülésre benyújtott javaslatok közül kikerült ez a pont.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.