Három eljárás indul az ország ellen


Úgy döntött az Európai Bizottság, hogy három kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen - jelentette be José Manuel Durao Barroso elnök kedden Strasbourgban.
Az eljárások egyike a jegybank függetlenségét érintő szabályozással kapcsolatos, egy másikat a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozóan, a harmadikat pedig az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokat érintően indítanak. Döntött a bizottság arról is, hogy közelebbi tájékoztatást kér a kormánytól a bírói függetlenséget érintő egyes kérdésekkel kapcsolatban.
Barroso
elnök jelezte azt is, hogy
Orbán Viktor
miniszterelnök jövő héten, január 24-én Brüsszelbe látogat. Tárgyalásaikon az említett témákról esik majd szó - fűzte hozzá. Mint a portugál politikus elmondta, a bizottság remélte, hogy Magyarország végrehajtja szükséges változtatásokat. Eddig azonban ez nem történt meg - emlékeztetett. A végrehajtó testület közleménye szerint Magyarországnak a szokásosnál kevesebb ideje, egy hónapja van arra, hogy válaszoljon a bizottsági aggodalmakra. Minél gyorsabban megoldódik a helyzet, annál jobb - szögezte le Barroso. A bizottság döntése az érintett magyar jogszabályok alapos elemzésén alapul - emelte ki. José Manuel Durao Barroso úgy fogalmazott: a bizottság szeretné elkerülni, hogy a kétely legkisebb árnyéka vetüljön arra, hogy "az európai család egyik kulcsállamaként" Magyarország nem tartja teljes mértékben tiszteletben a demokratikus elveket és értékeket. A bizottság eltökélt abban, hogy biztosítsa: minden EU-tagállamban "betűjében és szellemében" teljesen tiszteletben tartják az uniós joganyagot, és ezt stabil jogi környezet garantálja.