Mellár: A monetáris unió elhibázott, radikális döntések várhatók az EU-ban

Csak úgy lesz jövője az EU-nak, ha rendszerértékű változásokat hajt végre

Mellár Tamás magát konzervatívnak valló neves közgazdász, egyetemi tanár már nem tartozik a Fidesz holdudvarába vagy a kormány bennfentesei közé. Ahogy fogalmaz, „kifocizta” magát közülük, mert egy csomó dologgal nem értett velük egyet. Az SZTE Európa-tanulmányok Központ által működtetett Europe Direct Szeged uniós információs iroda meghívására a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke előadást tartott az EU és Magyarország jelenéről és jövőjéről, továbbá a monetáris uniót is megrengető gazdasági és pénzügyi válság következményeiről.

– Miért nem 2008-ban, a világválság kirobbanásakor jöttek elő az EU fennmaradását is veszélyeztető figyelmeztető jelek, a Görögország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, majd az összes többi állam pénzügyi és gazdasági rendszerét is fenyegető krízis?

– Az egész monetáris unió elhibázott történet, mert az elméleti megalapozása is problematikus. Azoknak az országoknak lehet és szabad egységes valutaövezetet alakítaniuk, amelyek közel azonos fejlettségi szinten állnak, mert így hasonló értékben és időben éri őket a külső sokk. Ha ezek a feltételek nem állnak fenn, és eltérő szerkezetű, különböző fejlettségi szintű országok társulnak, akkor a monetáris rendszerük szétesik, mert a közöttük lévő különbségek ahelyett, hogy csökkennének, egyre nagyobbak lesznek. Az EU gondolt erre, ezért a fejletlenek számára létrehozta a strukturális és kohéziós alapokat. Eleinte jól is működött a rendszer, több ország bőségesen profitált belőle, a kezdetekben talán Magyarország is. Ha mélyebben megvizsgáljuk a problémát, akkor tűnik fel, hogy az elmúlt tizenöt évben a régiók esetében viszont ez a folyamat nem zajlott le. Ellenkezőleg, a köztük lévő különbségek csak növekedtek, csupán a központok zárkóztak fel az EU szintjére, a többiek inkább még jobban lemaradtak.

– Ezzel a logikával élve, tulajdonképpen azok az országok vannak leginkább veszélyeztetve, amelyek a legtöbb támogatást kapták?

– Tulajdonképpen igen, most már világosan látszik, hogy a korábban megkapott pénzek csak a társadalmi béke biztosítására voltak elegendők, meg az infrastruktúra fejlesztésére, jelentős felzárkózást nem eredményeztek. Ami most velünk történik, az a 90-es években kezdődött. Az euró bevezetésével általános növekedés indult az európai piacokon, amit a mikroelektronika gyors fejlődése, a digitális forradalom eredményezett. Közben megszűnt, felbomlott a keleti blokk, az egykori szocialista országok megnyitották piacaikat, hatalmas lehetőségek kínálkoztak a nyugati cégek számára. Ki is használták a lehetőségeket egészen 2008-ig. A konjunktúra elfedte a valós problémákat, így azok késleltetve jelentkeztek. Az országok kezdtek egyre inkább eladósodni, az állam mindenhol hatalmas pénzeket pumpált a bankrendszerbe, hogy elkerülje a 20-30 százalékos visszaesést. Most tulajdonképpen a hosszasan elhúzódó válság felénél vagyunk, a java még hátra van. A problémákat nem lehet egy-két év alatt megoldani, ez a kezdetekkor is látszott. Több ország vonatkozásában komoly gazdasági nehézségek tapasztalhatók, amelyeket nem lehet már kezelni a régi módszerekkel. A maastrichti kritériumok alapján már nem lehet úrrá lenni a helyzeten. Amit eddig a szőnyeg alá söpörtünk, az most előjött. Csak úgy lesz jövője az EU-nak, ha rendszerértékű változásokat hajt végre.

– Milyen változásokról van szó?

– Két forgatókönyv képzelhető el. Amilyen gyorsan felzárkózott Európa az USA mögé a második világháború után, olyan lassan történt meg ugyanez a folyamat a kelet-európai országok és a Nyugat vonatkozásában. Nincsenek illúzióink: az EU politikai célzattal vette be a közösségbe az gykori szocialista országokat. Először csak azokat, akik teljesítették a szigorú gazdasági kritériumokat, Szlovéniát, Csehországot, majd Magyarországot is, amely csak részben tudott eleget tenni az elvárt követelményeknek. Aztán 2004-ben azokat is bevették, akiket gazdasági megfontolásból nem lett volna szabad. Egyértelműen politikai döntés született. Most az a lehetőség kínálkozik, hogy az unió megpróbál más típusú gazdasági szerveződést létrehozni. Szorosabbra kell vonni a pénzügyi együttműködést a tagok között, uniós pénzügyminisztert kinevezni, akinek olyan felhatalmazása lesz, hogy beleszólhat egyes országok államháztartásába, adótörvényeibe. A harmonizált pénzügyi rendszer következtében mindenhol azonos mértékű lesz az áfa, a nyereségadó, egyenkötvényeket bocsátanak ki, amelyek finanszírozzák majd az országok deficitjét. A hitelbizalmatlanság így nem egy országgal szemben merül fel, mint most, mert mögötte lesz az erős gazdasági hatalommal bíró államok tömörülése. A másik megoldás az lehet, hogy létrehoznak két, sőt háromsebességű Európát. Különböző szabályok lennének érvényesek a tagországokra, az első kategóriában, az úgynevezett elitklubban lévők rendelkeznének legnagyobb pénzügyi önállósággal, ők működnének a legösszehangoltabban. Ennek a második megoldásnak lenne szerintem nagyobb esélye. A németek érdeke megtartani az eurót, de szűkebb körben erre talán hajlandók lennének többet is áldozni. – Hol állunk mi, magyarok ebben az összekuszálódott világban? – Nem vagyunk a monetáris unió tagja, így – egyesek szerint – bennünket ezek az esetleges változások közvetlenül nem érintenek. Ez téves megközelítés, hiszen a mostani általános bizonytalanság a forint árfolyamára is kihat. Jó, hogy nem erőltetjük a monetáris unióhoz való mielőbbi csatlakozást, mert amíg saját fiskális politikánkat és gazdaságpolitikánkat nem tesszük rendbe, nem is kell kapkodnunk. Ezt nemcsak az EU várja el tőlünk, saját érdekünk is ezt diktálja. A gond az, hogy Magyarországon nem látszik, mi lesz jövőre a gazdasági növekedés motorja. Az ideihez képest 1400 milliárd forintos kiigazításra lesz szükség, úgy, hogy nem lesz exportunk, nem lesznek beruházások, se belső fogyasztás, nem versenyképesek a kis- és közepes vállalkozásaink. Úgy adott a kormány 500 milliárd forintot a legmódosabb rétegnek, hogy ennek semmilyen pozitív hozadéka nem lett. Gyökeresen változtatnunk kell a gazdaságpolitikánkon, radikális fordulat végrehajtása szükséges. Ha sikerül megegyeznünk az IMF-fel, akkor a forinttal is kevésbé fognak spekulálni. – A miniszterelnök az új magyar gazdaságpolitika vonatkozásában kísérletről beszélt bennfenteseknek, és állítólag azt is mondta, nem biztos, hogy sikerül. Véleménye szerint mennyi a rögtönzés és mennyi a tudatosság a kormány politikájában, hiszen egyre többen mondják, rossz irányba megy az ország szekere. Állítólag 4000-5000 milliárd forint elfolyt, több, mint az előző két kormány idejében összesen. – Jómagam is alaposan meglepődtem az elmúlt időszak történésein. A múlt gazdaságpolitikája nem volt jó, ezért a többség úgy gondolta, kétharmados többséggel a Fidesznek sikerül megreformálnia a rendszert. A választások előtt a Matolcsy György körül szerveződő csapat komolyan foglalkozott a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozásával, a megújuló energiával, egyebekkel, sok háttéragyag készült. Az Új Széchenyi-terv meghozatala után hatalmas meglepetésre hónapokig semmi sem történt. Politikai várakozás vette kezdetét. Amikor kiderült, az EU nem engedélyezi, hogy a költségvetési hiány elszabaduljon, a kormány elkezdett kapkodni, kiderült, nem is volt koherens gazdaságpolitikája. Idealisztikus volt az az elképzelés is, hogy majd az adók csökkentésével beindul a termelés, és felpörög a gazdaság. Először azt hittem, ez valami vicc. Ilyen formában ez sehol sem sikerült. Idén márciusban megtörtént ennek a beismerése, és előhozakodtak a Széll Kálmán-tervvel, amely az államháztartás rendbetételét sürgette. Pozitív előrelépésnek tűnt, azonban nem árt elgondolkodni azon, miért alakult ki a mostani helyzet, hogyan jutottunk el idáig. – Nyilván úgy, hogy túlköltekeztünk?– Érdekes párhuzamba állítani az eseményeket. 1994-ben a választásokon az MSZP győzött, az SZDSZ-szel közösen több mint 70 százalékos támogatottságuk volt. A kormány akkor sem csinált semmit tíz hónapig, majd jött Bokros és a megszorító csomagja. A szocialisták úgy nyertek, hogy 3,60 forintos kenyeret ígértek, majd amikor látták, hogy ez nem teljesíthető, megijedtek. Megszorítás nélkül a pénz fogyott, a problémák pedig nőttek. Az előző kormány akkor is kipakolta a költségvetést, így márciusban be kellett jelenteni a megszorító intézkedéseket. Vessük ezt össze 2010 őszével, amikor 68 százalékkal győz a Fidesz. Az első tíz hónapban nem történik semmi, s annak ellenére, hogy azt hangoztatták, nem lesz megszorítás, jövő év márciusára kiderült, sürgősen tenni kell valamit. Az intézkedéseket ismerjük, azt azonban nem, hogy jövőre miből finanszírozzák majd az államot, hiszen a magánnyugdíjpénztárak pénze elfogyott. Az árfolyam-növekedésből adódóan az államadósság ma ugyanakkora, mint korábban volt, miközben elfogyott a családi ezüst. Megint az IMF-hez folyamodunk, meg kell egyezni velük, kötvényeket fogunk kibocsátani stb. – Akkor nagy változás ezen a téren nem történt az elmúlt évtizedekben Magyarországon? – Az a tanulság, hogy nálunk csak azok tudnak komoly választási győzelmet elérni, akik irracionális ígéretekkel halmozzák el az embereket, akik azt mondják, megszorítások nélkül is tudják, mit kell tenniük. Ez volt 1994-ben, ez van ma is, az adósság rájuk ég, ami nyilván óriási teher, ezért kapkodnak, megy a húzd meg, ereszd meg politika, a választások évében aztán megint elengedik a gyeplőt. Mindig elmaradt a győzelem utáni valóságos szembenézés, az a fajta hozzáállás, ha nehezen és áldozatok árán is, de megcsináljuk a reformokat. Most már látjuk, hogy elhibázott volt a 16 százalékos szja, a magyar gazdaság nem indult be, a másfél év elvesztegetett idő volt. Ha a választásokon ismerték volna be, mit kell csinálni, lehet, egy százalékot sem kaptak volna. Ilyen szempontból a 70-es évek pártkongresszusi döntései jutnak az eszembe, mintha nem is lett volna rendszerváltás. Ugyanazok a struktúrák, emberek uralkodnak ma is, csak meg kell nézni a leggazdagabb magyarok listáját. A 200 leggazdagabb cég többsége is úgy jött létre, hogy részt vett a privatizációban vagy állami beszállító volt. Nagyon kevés közöttük az egykori kis- és középvállalkozó, aki aztán a munkájának köszönhetően meggazdagodott. – A realitások talaján maradva, mi a megoldás a jövőre nézve? – Optimistának kell lennünk és reálisan felmérnünk a helyzetünket. A mai fiatalokon múlik, milyen lesz Magyarország jövője. Nem szabad belemenniük abba a játékba, amibe az idősek belementek, akkor lesz változás. Szakmai kultúra és erkölcsi tartás kell, nem pedig politikai szekértáborok, hogy szabadon elmondhassuk véleményünket, mert csak akkor lehetne megváltoztatni a dolgok jelenlegi állását. Az a lényeg, hogy a mai fiatalok ne így szocializálódjanak. Tavaszra úgyis kiderül, komoly gazdaságpolitikai fordulatra lesz szükség az országban. Rajtunk múlik, jól csináljuk-e.