Gazdaság

Gyanúsított lehet Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter

Gyanúsított lehet Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter

2011. december 17., szombat
Gyanúsított lehet Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter

Az ügyészség kikérte Juhász Ferenc MSZP-s parlamenti képviselő mentelmi jogát, s amennyiben az Országgyűlés megszavazza annak felfüggesztését, akkor a volt honvédelmi minisztert hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgathatják ki az úgynevezett „luxuslakásügyben” - írta a Magyar Nemzet szombaton.

A lapnak

Budai Gyula

, elszámoltatási kormánybiztos azt mondta: jövő hét kedden tárgyalja a parlament szakbizottsága a szocialista képviselő mentelmi ügyét, a mentelmi jog felfüggesztéséről a testület döntése alapján december 23-án szavazhat a parlament. Budai Gyula azért jelentette fel

Juhászt Ferencet

, mert szerinte a képviselő még honvédelmi miniszterként hűtlen kezelést és hivatali visszaélést követhetett el, hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át a minisztériumi felsővezetőknek és tábornokoknak - írta a lap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.