Gazdaság

Fellegi: Kína vásárol magyar állampapírokat

Fellegi: Kína vásárol magyar állampapírokat

2011. november 10., csütörtök
Fellegi: Kína vásárol magyar állampapírokat

A belváros és a Liszt Ferenc repülőtér közötti vasúti beruházás részletei, az egymilliárd euróval támogatható projektlista tartalma, illetve a finanszírozás technikája, valamit a tervezett logisztikai- és kargóközpont megépítésének keretei is szerepeltek Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pekingi tárgyalásainak első napján.

A miniszter Pekingben az MTI-nek azt is megerősítette, hogy a kínai fél ígéretének megfelelően vásárol magyar állampapírokat és forint kibocsátású értékpapírokat is. A Malév sorsát érintő fejleményekről egyelőre nem árult el részleteket. A mostani utazás egyik fő célja, hogy a szakértői egyeztetéseket követően politikai szinten is lezárjon már eldönthető kérdéseket, ügyeket - mondta

Fellegi Tamás

, utalva a gazdasági vegyes bizottság budapesti ülésén és a júniusi kínai miniszterelnöki látogatás során kötött megállapodásokra. A részletekről szólva a tárcavezető elmondta: a China Raiway Construction Corporaion (CRCC) építőipari cég elnökével átbeszélték a korábban már egyeztetett projekteket és a cég vezetője személyesen is kifejezte: támogatja, hogy a megvalósuló beruházásokban jelentős magyar beszállítói hányad legyen. Ez azt jelenti, hogy még ha kínai fővállalkozó is lesz a kivitelezés élén, meghatározó mértékben fog magyar alvállalkozókkal és beszállítókkal dolgoztatni. A jelek szerint a főváros és a Liszt Ferenc repülőtér közötti vasút összeköttetést biztosító projekt lesz az első. A miniszter megjegyezte: ez belefér abba a technikai-műszaki feltételrendszerbe, amelyet a kínai fél felállított, Magyarországnak pedig kiemelt politikai és gazdasági prioritás. A kínai miniszterelnök által megjelöl projektfinanszírozási keretből finanszírozni is lehet.

Szarvas Ferenc,

a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója partnerével a szükséges dokumentumokat aláírták - tájékoztatott Fellegi. A kínai fejlesztési bank (China Development Bank) vezetésével az általános együttműködési keretekről folytattak megbeszéléseket, illetve arról, hogy milyen technikával, milyen módon történjen a projektek finanszírozása Magyarországon az egymilliárd euróból. Magyarországon a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a kijelölt intézmény arra, hogy a pénzek folyósítását, a projektek finanszírozását bonyolítsa. Csütörtökön az MFB részéről

Urbán Zoltán

vezérigazgató-helyettes részvételével a szakemberek véglegesen is tisztázták, hogy a keret felhasználásában a kínai és a magyar fél számára milyen döntési pontok fontosak, majd plenáris ülésen sikerült a szakértők által részleteket jóváhagyni. Fellegi Tamás beszámolt arról is, hogy a közeljövőben két megállapodás megkötésére készülnek: "Az egyik az egymilliárd euró felhasználásának technikájáról, feltételiről, körülményeiről szól, ezt feltehetőleg Budapesten a Kínai Fejlesztési Bank kormányzója és jómagam fogjuk aláírni. Emellett a két fejlesztési bank a projektek listájáról és azok megvalósítási üteméről a jövő év elején fog aláírni egy szerződést" - mondta. Az elképzelések szerint a projektek egyenkénti jóváhagyást követően kerülnek a keretbe, tehát nem törekszenek egyszerre annyit összegyűjteni, hogy kitöltsék az egymilliárd eurót. A keret egyébként felülről nyitott, ami azt jelenti, hogy ha az első projektek bizonyítják, hogy a két fél jól együtt tud működni, az összeg növelhető - jelezte a miniszter. A projektlistára vonatkozó kérdésre Fellegi Tamás azt mondta, hogy a lista egyelőre nem publikus, de annyit elárul a már említett reptéri vasút mellett a készülő szolnoki citromsav gyár és a berettyóújfalui napelem gyár is szerepelhet rajta. Ezen kívül intenzíven foglalkoznak a tervezett logisztikai és kargóközpont feltételeinek megteremtésével, részleteinek a kidolgozásával. A miniszter szerint egy rendkívül komplex gazdaságfejlesztési elképzelést kell megvalósítani. Fellegi Tamás, aki a magyar kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztos is egyben, delegációjának tagjaival pénteken Pekingben folytatja tárgyalásait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.