Kimerülő kőolajkészlet: közeledik a termelési csúcs?
Az SZTE Energia Szabadegyetem legutóbbi előadásán Hetényi Magdolna akadémikus beszélt a fosszilis energiahordozók kialakulásának folyamatáról.
Kőolaj és földgáz: ezen energiahordozók, illetve származékaik – bár jelentőségük valamennyire csökkent – jelenleg is mindennapjaink részét képezik, legyen szó közlekedésről vagy épp a fűtésszezon beindulásáról. Azonban kialakulásuk geológiai körülményeiről az emberek általában meglehetősen keveset tudnak – a hiányzó ismereteket
Hetényi Magdolna
akadémikus, az SZTE Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékének egyetemi tanára előadásán pótolhatták az érdeklődők. A professzor asszony a rövid bevezető után egy gyakori tévképzet eloszlatásával kezdte előadásának a fosszilis energiahordozók kialakulását ismertető részét. Az előadó elmondása szerint évekkel ezelőtt egy animációs filmben is látta azt a gondolatot, miszerint a kőolaj és a földgáz a régi korokban élt állatok maradványaiból, csontjaiból (melyekre a mindennapi szóhasználatban leggyakrabban alkalmazzák a „fosszília” kifejezést) származik. A valóság ugyanakkor az, hogy bár ezek az energiahordozók tényleg biológiai eredetűek, de forrásaik leginkább apró planktonok és baktériumok; ezek mellett a devon korszak kb. 360 millió évvel ezelőtti befejeződése óta létrejött üledékekben a magasabb rendű szárazföldi növények is szerepet játszanak a létrejöttükben. Hetényi Magdolna részletesen vázolta azokat a folyamatokat, melyek során az üledékben, üledékes kőzetekben lévő biológiai maradványok kémiailag átalakulnak. Fontos lépés az ún. kerogén-állapot létrejötte, mely egyfajta átmenet a szerves anyag és a szénhidrogének között. A kerogének a geopolimerek (melyek az ismétlődő sorozatokat tartalmazó, nagyméretű molekulák, az ún. polimerek egy csoportja) családjába tartoznak, nevüket a görög 'kerosz' (olajos/gyantás képződmény) szóból kapták. A kerogének szénülése során alakulnak ki „melléktermékként” a kőolaj és a földgáz összetevői (melyek legfőbb alkotói a szén-, a hidrogén- és az oxigénatomok, illetve valamennyi kén és nitrogén). Az ún. anyakőzeteknek azonban csak egy részéből lehet ipari mennyiségű olajat előállítani; egyes típusaik csak gázkinyerésre, bizonyos részük pedig egyikre sem alkalmas. A Magyarország területén fellelhető anyakőzetek kb. egynegyede alkalmas olajkinyerésre, míg többi részükből csak földgáz előállítása lehetséges.
Az előadó kitért arra a sokszor feltett kérdésre is, hogy vajon mennyi ideig lehet még a fosszilis energiahordozók felhasználására alapozni gazdaságunkat. Mint azt Hetényi Magdolna elmondta, a készletek nagyságának becslésében nagyon nagyok a bizonytalansági tényezők (elsősorban a különböző számítási módszerek, illetve a sokszor csak „bemondásra” megbecsült mennyiségek miatt). Ami nagyon valószínűnek látszik, hogy a szárazföldön már nem fognak újabb óriásmezőket feltárni; ugyanakkor a sarkvidékekhez közeli (szubpoláris) régiókban és a sekély tengerek fenekén még jelentős mennyiségű kőolaj és földgáz lehet – az ezekről a mezőkről történő kitermelés azonban meglehetősen ráfizetésesnek tűnik. Vannak ugyanakkor „nem konvencionális” szénhidrogének is: ilyen például az olajhomok és az olajpala, melyek a kőolajképződést megelőző kőzetállapotok. Ezekből is lehet – bár szintén nagyon költséges és környezetszennyező módon – olajat előállítani, ráadásul az így kinyerhető mennyiség sokkal nagyobb, mint a jelenlegi teljes kőolajmennyiség! Hetényi professzor szerint azonban az igazi kérdés nem az, hogy mikor merülnek ki a készletek (ez a kérdés önmagában igazából nem is értelmes, mert hosszú időskálán a fosszilis energiahordozók is újratermelődnek); hanem az, hogy mikor érjük el az ún. termelési csúcsot, ami után már az igények és a megtérülési költségek sem indokolják a fosszilis energiahordozók kinyerési mértékének további növekedését. Bár a becslések ezen a téren is bizonytalanok, több szakértő egybehangzó véleménye szerint a kőolaj esetében már 3-4 évvel ezelőtt elértük ezt az állapotot, míg a földgáz esetében ez valamikor 2030-2040 tájékán következhet be.
