Gazdaság

Újra segélyt kérnek az önkormányzatok

Újra segélyt kérnek az önkormányzatok

2011. szeptember 16., péntek
Újra segélyt kérnek az önkormányzatok

Húszmilliárd forintot nem osztott ki még az állam az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak megígért támogatásból a Világgazdaság cikke szerint.

A lap a pénteki számában azt írja, hogy a segítségnyújtás második körére a pályázat határideje nemrégiben járt le, innen pedig valamivel több mint egy hónap kell, hogy megtörténjen az átutalás. A jelentkezők köre nagy, és fennáll a veszély, hogy ugyanaz történik, ami az első 11 milliárdos részlet elosztásánál, amikor közel 1.200 település és tíz megye kapott segítséget. Az önkormányzati ügyekért felelős Belügyminisztérium arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy az eredeti ígéreteknek megfelelően kiosztják a támogatásokat. Ahhoz viszont nagyobb munkára lesz szükség, hogy ez ne csússzon ki az idei évből. A harmadik ütemre novemberi pályázati határidővel számolnak - olvasható a lapban -, s ez akár azt is jelentheti, hogy az ellenőrzés, elbírálás és az év végi ünnepek miatt csak 2012-ben kapnák meg a pénzt. A cikk szerint a gyorssegélyre jelentkezők között többségben vannak a kistelepülések, amelyek korábban is a kis összegű támogatásokra panaszkodtak. A Békés megyei Újszalonta például 41 ezer forintot kapott az első körben. Hódmezővásárhely az egyike a legnagyobb városoknak, amelyek pályáztak a támogatásra, s pályáznia kellett központi forrásra Dunaújvárosnak is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.