Gazdaság

A válság az adóbevételekre is kihat

A válság az adóbevételekre is kihat

2011. szeptember 29., csütörtök
A válság az adóbevételekre is kihat

A dél-alföldi régióban benyújtott 2010-es szja- és társaságiadó-bevallások, valamint az 1+1 százalékos felajánlások adatairól tartott sajtótájékoztatót Papp István, a NAV regionális adó-főigazgatója.

A sajtótájékoztatón a vállalkozások és a magánszemélyek jövedelme, jövedelmezősége került bemutatásra. Mindkét esetre vonatkozóan valamelyest csökkentek a jövedelmek, illetve a társaságok esetében a nyereségek, miként a befizetett társasági adó is a régióban. Érezhető, hogy továbbra is válság van, és a 2009-hez évhez képest a tavalyi év még szűkösebb volt. Az emberek adófizetési és adóbevallási morálja két felé választható. Az előző javult, míg az utóbbi esetében csak kisebb mértékű pozitív elmozdulás észlelhető. Ez talán annak is köszönhető, hogy egyre jobbak a hivatal adóbevallás-kitöltő programjai, egyre könnyebbé vált kitölteni a bevallásokat, továbbá a felvilágosító munka is meghozta gyümölcsét. A revizori eredményekre ugyancsak büszke az igazgató, úgy tűnik, az adóhiány-feltárási eredményeknek kétségtelenül van visszatartó hatása. Az általános forgalmi adó esetében nehezebb a helyzet, személyi jövedelemadó esetében egy picit jobb, mint a bázisidőszakban, a járulékoknál pedig még ennél is kedvezőbb a mérleg. Az általános forgalmi adónál az a hiba régiónkban, hogy nálunk igényelnek vissza az adózók, itt történik a tulajdonképpeni termelés, míg az adófizetés más régióban vagy éppen külföldön. Nem csak nálunk gond ez, országos jelenségről van szó.

Papp István

legfontosabb feladatnak tartja, az ügyfél kiszolgálását. Az ügyfelek legnagyobb része úgy találkozik az adóhatósággal, mint szolgáltató hivatallal. A főigazgató szerint ezt komfortossá kell tenni, különböző eszközök szolgálnak e munka javítására. Ilyenek például, hogy telefonon lehet ügyeket intézni, nagyon jó tájékoztató rendszerük van, lehetséges a bankkártyás fizetés, köztartozás mentes adózói adatbázis áll az ügyfelek rendelkezésére. Az elmúlt hetekben egy újítást vezettek be. Figyelik a központi ügyfélszolgálaton az ügyfelek várakozási idejét, és igyekeznek 10 percre minimalizálni azt. Ezt a gyakorlatot a teljes ügyfélfogadási időben tudják érvényesíteni, ha több ügyfél érkezik, több ügyintéző kapcsolódik be a munkába. Olyan is előfordul, hogy előbb elkezdik az ügyfélszolgálatot, ha szükséges nem két órakor, a központilag meghirdetett ügyfélfogadási időben, hanem akár fél órával, egy órával korábban már kinyitnak, az átlagos várakozási időről heti bontásban interneten és személyesen is tájékozódhatnak az ügyfelek, így előre tudható, mikor érdemes felkeresni a hivatalt. A statisztikai adatok visszamenőleg is kikereshetők a hivatal honlapjának archívumában, az ügyfélfogadó helyiségben ki vannak függesztve, továbbá szórólapokon is elvihetők. A főigazgató arról is beszélt, hogy sok vállalkozó úgy próbál megmenekülni az adóhatóság elől, hogy átteszi telephelyét máshova, legtöbbször a fővárosba. Sokan abban a tévhitben élnek, hátha ott kisebb az ellenőrzés esélye. Az ilyen cégek, vállalkozások fokozott ellenőrzésre számíthatnak, és ugyanazok fogják elnöki engedéllyel ellenőrizni őket, ahol elkezdték tevékenységüket, így egyre kevésbé lehet abban reménykedni, hogy a sokaságban majd el lehet tűnni. Egy friss hír szerint az adóhatóság lebuktatott egy feketén órákat adó magántanárt és megbüntette 70 ezer forinttal. Portálunk kérdésére, hogy esetleg az orvosok vagy olyan foglalkozások képviselői, akikről köztudott, hogy nemigen szoktak számlát adni, számíthatnak-e szigorúbb ellenőrzésre, a főigazgató elmondta, az ellenőrzés folyamatos. Sokan azzal vádolják az adóőröket, hogy kipécéznek kiskeresetűeket, és azokat büntetik. Mi nem keresetre megyünk, fogalmazott Papp István, az elmulasztott cselekményt szankcionálják. Ha valaki nyugtaadásra kötelezett, akkor a piacon 3 tojás után is számlát kell adnia. Most olyan tanárt ellenőriztek, aki nyelvórákat adott magánszemélyek részére és nem volt bejelentkezve. Az adóellenőrök akciója után a tanár kiváltotta az adószámot, és legálissá tette tevékenységét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.