XIV. Leó pápa Szent Pál sírjánál kezdte római zarándoklatát


A pápává választása utáni első hivatalos útján XIV. Leó kedden délután a római városfalakon kívül található Szent Pál-bazilikába látogatott el, ahol az apostol sírjánál imádkozott - számolt be róla az MTI. A pápa beszédében a rómaiakhoz írt levélből idézett, kiemelve a kegyelem, a hit és az igazságosság hármas üzenetét – ezeknek ajánlotta fel pápaságát is.

A bazilika teljesen megtelt hívekkel, akik csendben hallgatták az új egyházfő szavait.
XIV. Leó köszönetet mondott a bencés szerzeteseknek is, akik évszázadok óta őrzik Pál sírját. Beszédében Szent Benedek reguláit – a testvéri szeretetet és a befogadást – példaként állította a világ elé. A pápa azt is elárulta: meglepetésként élte meg megválasztását, amit Isten akaratának és egy „nagy isteni meglepetésnek” nevezett.
A pápai zarándoklat a hét végéig folytatódik: vasárnap a Lateráni Szent János-bazilikában mutat be székfoglaló misét, majd a Santa Maria Maggiore-bazilikában rója le tiszteletét a Szűz Mária-kegykép előtt.
A Vatikán közlése szerint XIV. Leó már reggel misét celebrált volt hivatalában, a püspöki dikasztérium kápolnájában, majd délután a perui Chiclayo egyházmegye küldöttségét fogadta, ahol korábban maga is szolgált.
A pápa szerdán tartja meg első általános audienciáját a Szent Péter téren – ezek Ferenc pápa betegsége miatt február óta szüneteltek. Vittorio Pisani országos rendőrfőkapitány nyilvános levélben mondott köszönetet a hatóságok embereinek a Vatikán biztonságáért végzett kiemelkedő munkájukért.