Egyház

Szegeden tartottak nemzetközi konferenciát a Szentatya útmutatásáról

Szegeden tartottak nemzetközi konferenciát a Szentatya útmutatásáról

Kovács György
2023. november 22., szerda
Fotó: Kovács György/Szeged Ma
Szegeden tartottak nemzetközi konferenciát a Szentatya útmutatásáról

Ferenc pápa Evangelii Gaudium apostoli buzdítása kiadásának 10. évfordulója alkalmából Via Ecclesiæ címmel pasztorál-kateketikai konferenciát rendeztek a Gál Ferenc Egyetemen. A Szentatya 2013-ban megírt dokumentuma pápaságának programbeszédeként is értelmezhető, mely kijelöli az Egyház útját és lelkipásztori stílusát. A konferencián keresték és szemlélték a Szentatya által mutatott utat, annak a magyar Egyházra vonatkozó kihívásait, illetve visszatekintettek a 10 év alatt már bejárt szakaszra. A nap programja arra is lehetőséget nyújtott, hogy bátran előretekintsenek az előttük álló feladatokra, közös céljaikra. A konferencia nyitó előadását Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa tartotta, ezt külföldi és hazai teológusok előadásai követték.

Fotó: Kovács György/Szeged Ma. 

 

Dr. Serfőző Levente, oktatási püspöki helynök, ifjúsági referens, Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete főigazgatója lapunknak elmondta, a konferencia megrendezését idén augusztusban tervezték el. A mai esemény a két nap múlva esedékes ünnep része. 

Az előadók mindegyike a világegyházból érkezett, és mivel az Evangelii Gaudium a világegyháznak üzen és fogalmazza meg Ferenc pápa egyház és jövőképét, ezért azt gondolom ez a kettő találkozik és gazdagíthatja a magyar egyház gyakorlatát

- fejtette ki.

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.