Szegediek a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón

A portugál szervezők tájékoztatása szerint mintegy 300 000 fiatalt várnak a világ minden tájáról. Hazánkat több mint 1300 fiatal képviseli határainkon innen és túlról. Egy szegedi csoport is kiutazott a portugál fővárosba.
Repülővel, busszal és biciklivel érkezett meg még július 31-én a magyar fiatalok csoportjainak többsége. A portugál egyházmegyékben Coimbrában és Portimao-ban előadásokat tartottak már a központi események előtt, ezen közel 400-an már részt vettek a magyarok közül. Már az előtalálkozó élményei is nagy tapasztalatot jelentettek
a portugál vendégszeretetről.
Az Öröm Városa, a Kiengesztelődés Parkja és a Hivatások Expója programsorozat várta kedden az Ifjúsági fesztivál résztvevőit. Számos spirituális, zenei, kulturális, színházi, képzőművészeti, szabadidős és sportprogramot kínál a résztvevőknek az esemény.
Ezeket megelőzve a nyitó szentmise volt, amelyet a hagyományoknak megfelelően a helyi egyház püspöke Manuel Clemente bíboros, Lisszabon pátriárkája celebrált a belvárosban található VII. Eduárd Parkban.
Szerda délelőtt érkezik meg Ferenc Pápa, akinek a portugáliai apostoli látogatásának középpontjában a fiatalokkal való találkozás áll majd. A Szentatyát a fiatal zarándokok csütörtök este fogadják majd ünnepség keretében a VII. Eduárd Parkban, közöttük mintegy 1300 magyar fiatal is.