Egyház

Szentmisével és galambröptetéssel indult a karolinás tanév

Szentmisével és galambröptetéssel indult a karolinás tanév

2017. szeptember 3., vasárnap
Szentmisével és galambröptetéssel indult a karolinás tanév

A Dóm térről 145 galambot röptettek fel a Karolina-iskola ünnepélyes tanévnyitója után az intézmény jubileumát szimbolizálva ezzel.

Idén egyszerre lett 145 esztendős és 25 éves a Boldogasszony Iskolanővérek szegedi iskolája, a Karolina. A kettős jubileum keretében az intézmény

programsorozatot indított

idén februárban, amelynek keretében az intézmény alapítójáról és egyben első igazgatójáról,

Oltványi Pálról

az iskola körülölelésével emlékeztek

júniusban. A dómban tartott évnyitón elhangzott, a jubileumi programsorozat jövő év február másodikán a Karolina Napokkal fog zárulni. „Szegeden, a Karolina-közösségével a tanév kezdetét ünnepeljük, hálás szívvel gondolunk az elődökre és Isten segítségét kérjük. Nem kis dolog, hogy csaknem 150 éve elindult itt valami Szegeden, aminek a történelem viharai miatt szünetelnie kellett egy ideig, s most már 25 éve újraindulhatott ez a kezdeményezés, amit az alapítónak, legvégső soron pedig a Teremtőnek köszönhetünk” – fogalmazott

Kiss-Rigó László

megyéspüspök. Prédikációjában elmondta, mindenkiben van kettősség, bizonyára minden tanárban felmerül olykor, hogy van-e értelme a munkájának, érezhetik azt a pedagógusok, hogy egy mókuskerékben vannak. Ugyanígy a diákok is érezhetnek lendületet a tanév elején, amely alábbhagy a mindennapok során tapasztalt nehézségek és korlátok miatt. „Ez a kettősség jelen van midnannyiunkban, vannak jó terheink, gondolataink, elhatározásaink és döntéseink, de amikor elkezdjük ezeket megvalósítani, hamar megunjuk, belefáradunk. Ez az, amit mi keresztények, eredeti bűnnek nevezünk, ez egy emberi állapot, amellyel születünk” – fogalmazott a megyéspüspök, hozzátéve, ezeken a nehézségeken segíthet keresztül a keresztény gondolkodásmód. Hangsúlyozta, a kereszténység nem pusztán egy értékes kultúra, művészet vagy tanítás, hanem a másfajta gondolkodásmód, mentalitás és életfelfogás, amivel értelmesen haladhatunk előre életünk folyamán. Azt kívánta az iskola egész közösségének, hogy Jézus iskolájában, az ő tanítását jobban megismerve a diákok, szülők és pedagógusok egyaránt értelmesen tudjanak gondolkodni az életről, mert így válhatnak az élet igazi győzteseivé. Az intézmény főigazgatója,

Szegedi Ágnes

köszönetet mondott

Sonkodi Rita

festőművésznek, aki az iskola névadóját és a rendalapító nővért,

Friess M. Karolinát

és

Gerhardinger M. Teréziát

ábrázoló festményeket készített az iskola számára. A műveket a szentmise elején Kiss-Rigó László megyéspüspök áldotta meg. A misét követően az iskola jubileumi születésnapját szimbolizálva 145 galambot röptettek fel a Dóm téren.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.