Társnak lenni Jézus szenvedésében – keresztút Szegeden



Újszegedről indulva Szeged 14 pontján megállva Krisztus keresztútjáról, haláláról és sírba tételéről elmélkedtek a városi keresztút részvevői.
Az idei városi keresztút az újszegedi Szent-Erzsébet templomból indult, s Szeged 14 pontján megállva
Krisztus
keresztútjáról, haláláról és sírba tételéről elmélkedtek a Szeretethimnusz mondatainak segítségével. „A keresztények iránytűje a keresztre feszített Krisztus követése, nem pedig egy meg nem testesült istené, hanem egy hús-vér Istené, aki magán viseli testvéreink sebeit” –
Ferenc
pápa ezen gondolatával invitálta a híveket a Szegedi Katolikus Lelkészség a keresztútra.
Köllő Sándor
egyetemi lelkész portálunknak elmondta, régóta hagyomány, hogy a virágvasárnap előtti pénteken városi keresztútra hívnak Szegeden, és nincs lekötve, hogy honnan indul és hol is zárul, hiszen a cél, hogy bejárják a várost. Tavaly Alsóvároson kezdtek, más alkalommal a dómtól vagy épp Felsővárosról, idén pedig Újszegeden. A Szegedi Egyetemi Lelkészség keresztútján zömében fiatalok vesznek részt a szegedi plébániák hívei mellett, de a környező településekről is szoktak érkezni. Ezúttal is minden állomást más és más közösség végzett, és fiatalokat kértek fel erre zömében. „Úgy látom, az egyházban ismét újból virágzik a keresztút, amelynek többféle hagyománya létezik. Mivel a Szentföldön, Jeruzsálemben nem tud ezen mindenki részt venni, kialakult, hogy a templomokban kezdték el imádkozni, s így végigjárni ezt az utat, és több településen – például Szegeden – a várost járva élik végig az eseményeket lélekben a hívek” – fogalmazott Köllő Sándor. Mint mondta, ilyenkor húsvét előtt mindenki próbál egy kicsit befele fordulni, figyelni magára, és felkészülni az ünnepre akár hitében, akár életében megújulni.