Hencz Péter: Jézus Krisztus keresztre feszítése és testi halála - Orvosi elemzés

Jézus Krisztus élete és tanítása alapozta meg a keresztény vallást és jelentős mértékben hatott az emberiség történetére. A betegek iránti könyörületessége nagy hatással volt a modern orvostudomány fejlődésére. A Biblia, a korabeli keresztény, zsidó és latin történelmi források alapján, felhasználva az orvostudomány legújabb eredményeit (az egyik legnagyobb példányszámú amerikai orvosi tudományos folyóirat, a Journal of American Medical Association 1986. márc. 21. száma), ma már pontosan reprodukálható életének - megkínzásának, keresztre feszítésének és testi halálának – utolsó órái.

A nagycsütörtöki hagyományos ünnepi vacsorát követően Jézus a tanítványaival a Gecsemáni kertbe, az Olajfák hegyére ment, ahol vért izzadott. Ez az orvosi irodalomban hemohidrózis néven ismert jelenség, oka a rendkívüli lelki megrázkódtatás okozta izzadságmirigyekbe történő bevérzés. Tekintettel a hideg áprilisi éjszakára az izzadásos vérvesztés és testének lehűlése hidegrázást okozott. Az éjszakai többszöri tárgyalások eredményeképpen halálra ítélték. A római kivégzések törvényes bevezetése a korbácsolás volt, melynek eszköze a rövid nyelű korbács volt, mely nyélből, bőrszíjakból és a végükre kötött vasgolyókból, birkacsontokból állt. A római törvények az ütések számát nem korlátozták. A korbácsolás célja az elítélt megkínzása, megalázása és a halál előkészítése volt. Jézust lemeztelenítve arccal egy oszlophoz kötötték úgy, hogy kitárt karjai az oszlopot átöleljék. Orvosi szempontból a korbácsolás a vázizomzat igen fájdalmas zúzódását (crush), vérvesztéses sokkot okozott. Jézust a források szerint súlyosan megkorbácsolták, állapota már akkor igen kritikus volt. A gúny céljából bíborba öltöztetés, majd a palást letépése további fájdalmakat és vérveszteséget okozott. A keresztre feszítést valószínűleg a perzsák alkalmazták először és

Nagy Sándor

közvetítésével juthatott a rómaiakhoz. Egyike volt a legmegalázóbb kivégzési módoknak, amely maximális fájdalommal és szenvedéssel lassú haldoklást okozott, 3 – 4 órától 3 – 4 napig tartva. Az egész kereszt súlya mintegy 150 kg lehetett, vízszintes szára kb. 50 kg. Így Krisztust – a művészi ábrázolásokkal ellentétben – „csak” a vízszintes szár vitelére kötelezhették a korbácsolás helyétől a kivégzés helyéig (via crucis). Krisztus ekkor már olyan rossz állapotban volt, hogy a vállain átvetett gerendát nem bírta, többször földre rogyott,

Cyrenei Simon

segített neki. A kivégzés helyén, a Golgotán az elítélt fájdalomcsillapítás céljából, borból és epéből készült italt kapott, melyet Jézus elutasított. Ezután a földre teperték és kiterjesztett karját a keresztgerendához szögezték 13 – 18 cm hosszú és 1 cm vastagságú szögekkel. A szögek a csuklókon keresztül hatoltak át (nem a tenyerén, ahogy azt a művészek ábrázolták) többszörös idegsérüléseket okozva. Krisztust a keresztgerendával függőleges cölöpre, a magasba emelték, és lábait térdben megroggyantva a lábközépcsontokon keresztül a cölöphöz szögezték. Feje fölé helyezett táblára héberül, latinul és görögül írás került: Názáreti Jézus, a zsidók királya. A kereszten függő áldozat mellkasa a mélyponton belégzési helyzetbe kényszerült. A kilégzéshez karjait könyökben meghajlítva és lábait térdben kiegyenesítve fel kellett emelkednie, miközben megostorozott háta a gerendát súrolta. Így minden légvétel a rendkívüli fájdalmát tovább fokozta. A halál végső oka a sokk volt. A haldokló Jézus a kereszten megbocsájtott ellenségeinek: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23, 34). Jézus hirtelen halálának oka fatális szívritmuszavar lehetett, mely előtt hangosan felkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” (Lk 23, 46). Ekkor nagypéntek délután 3 óra lehetett. Feltámadásának időpontja vasárnap hajnali 6 órára tehető.

Hencz Péter