Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét



Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek országos megnyitó istentiszteletét a budapesti Szent István-bazilikában tartják - közölte a szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) az MTI-vel. Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.
A budapesti szertartást
Erdő Péter
bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és
Steinbach József
református püspök, a MEÖT elnöke vezeti. Az istentisztelet liturgiájában részt vesznek az ökumenikus tanács tagegyházainak vezetői. Az ökumenikus imahét idei bibliai mottója János evangéliumából származik: "Jézus így szólt a samáriai asszonyhoz a kútnál: +Adj innom!+". Az ez évi imahét anyagát a brazil ökumenikus csoport készítette, a végső szöveget pedig az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács által létrehozott nemzetközi bizottság tagjai hozták létre. Az előkészítő brazil csoport azt kérte, az idén a liturgiában részt vevő egyházak, gyülekezetek készítsenek a templom középső hajójában mécsesekkel, virágokkal kirakott ösvényt. Az út központjában legyen több vizeskancsó a gyülekezet sokszínűségét szimbolizálva, s az ezekből egy nagy tálba öntött víz pedig a felekezetek már meglévő egységét jelképezze. Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és akkor még csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. Az ökumenikus imahétre 1968 óta készítenek imafüzeteket, amelyeket elküldenek a világ minden tájára, hogy azokat a helyi nyelvekre lefordítsák. Az esemény mintegy két évtizedes hagyományra tekint vissza Magyarországon. A MEÖT 1943-ban alakult, jelenleg 11 tagegyháza van, a tanáccsal további 22 egyház és egyházakhoz kötődő szervezet működik együtt. Tagja a református, az evangélikus, a baptista, a pünkösdi, a metodista és az anglikán felekezet, valamint az ortodox egyházak. A katolikus és az unitárius egyház együttműködőként vesz részt a MEÖT munkájában.
Az ökumenikus imahét szegedi állomásai:
Január 18., vasárnap 18:00 — Kálvin-téri református templom Igét hirdet: Benyik György római katolikus plébános Január 19., hétfő 18:00 — Evangélikus templom Igét hirdet: Perlaki Flórián római katolikus lelkész Január 20., kedd 18:00 — Fogadalmi Templom (Dóm) Igét hirdetnek: Fekete Károly református püspök, Gáncs Péter evangélikus püspök és Kiss-Rigó László róm. katolikus püspök Január 21., szerda 18:00 — Szt. József jezsuita templom Igét hirdet: Sztupkai Mihály metodista lelkész Január 22., csütörtök 18:00 — Baptista imaház Igét hirdet: Juhász András református lelkész Január 23., péntek 18:00 — Kalkuttai Boldog Teréz templom Igét hirdet: Szaplonczay Miklós görög katolikus lelkész Január 24., szombat 18:00 — Tarjáni plébániatemplom Igét hirdet: Balogh Barnabás baptista lelkész Január 25., vasárnap 18:00 — Honvéd-téri református templom Igét hirdet: Kiss-Rigó László római katolikus püspök Az alkalmak perselyadományait a szeptember 25. és 27. között megrendezendő Tágas Tér Fesztivál – Szegedi Egyházi Napok megvalósulására ajánlják fel.