A liturgia teljessége - káptalani tábor Szegeden + FOTÓK, HANG

Idén is liturgikus tábor zajlik Szegeden a Szent Mihály Laikus Káptalan szervezésében július 23. és 28. között, melynek a Szeged-Felsővárosi Minorita Templom ad otthont. A táborba mi is kilátogattunk.

„A káptalanok eredetileg olyan papokból, klerikusokból álló testületek, amelyek a középkorban egy-egy nagyobb templom vagy székesegyház állandó liturgikus életéért feleltek. Ez akkoriban nem csak azt jelentette, mint manapság, hogy miséztek, hanem azt is, hogy végezték a liturgia teljességét, így elsősorban a zsolozsmát, vagyis a napszaki imádságot” – magyarázta portálunknak

Földváry Miklós István

liturgiatörténész, a káptalan dékánja

(felső képünkön).

A zsolozsma egy olyan kötött liturgikus forma, amelynek zsoltárok alkotják a tengelyét. A zsoltároskönyv hetenkénti végigimádkozása, énekelt, ceremoniális forma, amelyet meghatározott gesztusokkal, mozgásokkal, dallamokkal, olykor tömjénezéssel celebrálnak. A zsolozsma „rokonai” máshol is fellelhetők. Az az igény, hogy a napot a csomópontjain, reggel, délben, este, bizonyos esetekben éjszaka megszenteljék, a zsidó hagyományban is kimutatható, de az iszlámnak is a napi ötszöri ima egyik alappillére.

Folyamatos istendicséret

A zsolozsma a keresztény istentiszteleti életnek is szerves részét alkotja, akkor is, ha mára eléggé visszaszorult, illetve feledésbe merült – mondta Földváry Miklós. A középkori káptalanok elsősorban a zsolozsmát végezték rendszeresen, ezzel azt biztosították, hogy a templomokban folyamatos volt az istendicséret. A középkorban nem tapasztalhatta egy templomba betérő, hogy az zárva volna, vagy nem történik semmi. Szinte megállás nélkül követték egymást a különböző rendű és rangú szertartások. „Magánemberként gyerekkoromtól kezdve kapcsolatba kerültem a zsolozsmával. Az volt az elképzelésem, hogy a saját tanítványaimat – akkor Budapesten a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékén kezdtem tanítani – bevonjam ebbe a gyakorlatba, és 2004-ben az első tábor éppen azt a célt szolgálta, hogy a zsolozsma gyakorlatába és elméletébe, jelentőségébe, szépségébe sikerüljön bevezetni a résztvevőket” – emlékezett vissza a liturgiatörténész. A következő fejleményként a zsolozsma legnagyobb formátumú szertartástípusát, az úgynevezett matutinumot, az ünnepek előesti virrasztását kezdték megtartani először szintén zeneakadémiai tanítványokkal. Földváry Miklóstól megtudtuk, ezek komoly énekes és ceremoniális felkészültséget igényelnek. Emellett igyekeztek a régi, középkori magyarországi hagyományokat feleleveníteni, eredeti kódexek közvetlen tanulmányozása után átírták, rendszerezték a szövegeket, dallamokat, és modern kiadványokat hoztak létre. Ez volt az a gyakorlat, amely utána egy állandó közösség létrejöttéhez vezetett, fokozatosan túlnőve a zeneakadémiásokból verbuválódott közösség keretein.

Működik

Kezdetben évente tizennégy alkalommal gyűltek össze elvégezni a kettő-négyórás matutinumokat. A káptalan elnevezés onnan származott, hogy miután a nyilvános zsolozsma e középkori gyakorlata egészen szűk körbe szorult vissza, legyenek olyan világiak, akik mintegy pótolják ezt a funkciót, vagy legalább jelzésszerűen fenntartják ezt a hagyományt, kicsit azt is remélve, hogy lesznek olyan idők, amikor tőlük többen megtanulhatják – összegzett Földváry Miklós. Hozzátette: úgy tűnik, hogy ha nem is tömeges szinten, de működőképes a kezdeményezés. Aki ugyanis már egy élő hagyományba kapcsolódik be, az sokkal könnyebben elsajátítja azt az első látásra bonyolultnak ható rendszert, ami emögött van, mint a latin nyelv ismerete, a gregorián ének, illetve az a mozgáskultúra, ami a szertartásokhoz kötődik. Ahogy a közösség állandósult, úgy öltött egyre inkább szervezett formát. A tagság egy része bizonyos időszakonként cserélődik, hiszen világiak lévén költöznek, munkahelyet változtatnak. A káptalan úgy működik, mint egy iskola, aki néhány évet eltöltött benne, az olyan kultúrával lett gazdagabb, amelyek azután meghatározó számára. A szakmai tudás, készség és a hozzá tartozó vallásos lelkület kéz a kézben jár – vallja Földváry Miklós. Ez a közösség és gyakorlat képezte az alapot egy teljesebb liturgikus élet irányába. „Szorgalmaztuk a tagok magánzsolozsmáját is, így virtuálisan ugyan, de a sok tagból mintegy összeáll az a teljes istentisztelet, amelyet föltételezhetünk egy régi székesegyház káptalanjáról. A következő szint az volt, mikor lehetőségünk nyílt arra, hogy a miseliturgiára is kiterjesszük ezt” – folytatta a dékán. 2006-ban kezdtek ezzel komolyabban foglalkozni, sikerült kapcsolatba kerülniük néhány olyan papnövendékkel, akik külföldön tanulva találkoztak az úgynevezett hagyományos római liturgiával. 2006-ban a délvidéki Adorjánban egy a szegedihez hasonló latintábort tartottak (az elnevezés onnan származott, hogy eredetileg a zeneakadémiás latinos tanítványok továbbképzéseként indult, mára inkább liturgikus tábornak nevezik, a részvételnek nem feltétele a latintudás). Rendszeres liturgiát végeztek, és közben stúdiumokat – előadások, közös tanulások valamilyen liturgikus témáról – tartottak. Engedélyt kértek Erdő Péter bíborostól, esztergomi érsektől, hogy az akkor fennálló, még II. János Pál pápától származó szabályok szerint hagyományos liturgiát celebrálhassanak havonként Budapesten. 2006. november 12-től a városligeti jáki kápolnában tartották az alkalmakat.

Élő kapcsolat a történelemmel

2007-ben XVI. Benedek pápa kihirdette Summorum Pontificum kezdetű motu proprióját (a pápa saját kezdeményezésére kiadott törvény vagy közigazgatási intézkedés), amelyben biztosította a hagyományos liturgia szabad celebrálását a latin egyházban, és mintegy egyenjogúnak nyilvánította azt a II. Vatikáni Zsinat utáni megújított miseformával. A budapesti Belvárosi Főplébánia templom plébánosa, Osztie Zoltán jóvoltából a belvárosi templomban 2007 novemberében megkezdődtek a hagyományos szentmisék. Azóta minden vasárnap délben énekelt misét celebrálnak, és számos ünnepen is tartanak latin liturgiát. A közösség másik fő temploma, a belvárosi Szent Mihály templom, a káptalan részben erről is kapta elnevezését. Míg kezdetben maroknyi hívővel zajlottak a misék, mára rendszeresen mintegy százan vesznek részt ezeken az alkalmakon, hagyományos liturgiás bérmálásokra, házasságkötésekre és keresztelőkre is sor kerül. A kezdetektől impulzust jelentett Alácsi Ervin tábori lelkész, aki a szegedi minorita templomban is celebrál hagyományos rítusú miséket és Kovács Ervin Gellért premontrei szerzetes, aki Rómában tanult liturgiát. Földváry Miklós a hagyományos rítus jelentőségét abban is látja, hogy a katolikus hittapasztalatnak fontos része az élő kapcsolat a történelemmel. Mint mondta, Isten a történelemben meg akart nyilvánulni, elküldte az ő Fiát, aki megtestesült, tanított, megváltotta a világot, létrehozta az egyházat. Krisztus élő hagyományt alapított meg, mely folyamatos energiaforrásként él, és áthatja azokat a történelmi és társadalmi környezeteket, amelyeken végighúzódik.

Nem tüntet

„Nekünk egyáltalán nem az a célunk, hogy valamiféle szektaszerű, vagy sajátos lelkiségi mozgalmat hozzunk létre a katolikus egyházon belül, ami azzal tüntet, hogy nem olyan, mint mások. Mi éppen azt szeretnénk, hogy a katolicitás nagy tömegérzete, az a tapasztalat, hogy olyat csinálunk, amit mindig is csináltak nagyon sokan, elevenedjék meg újra most, sajátos társadalmi körülmények között. A résztvevők számát tekintve az idei a legnépesebb tábor, melyben a 4-5 évesektől a nyugdíjas korosztályig terjed az életkor. A tengelyt a huszon-harmincévesek alkotják. A dékán arról is beszámolt, meg lehet figyelni, hogy a hagyományos liturgiához ragaszkodók nagy része fiatal, így jellemző terepe ez az ifjúság pasztorálásának. A tábor résztvevői között képzettek és kevésbé képzettek egyaránt vannak, az előadó feladata az, hogy úgy fogalmazzon meg tartalmakat, hogy mindenkinek érthető legyen. Ebben az évben a középpontban a hagyományos liturgia változatai állnak. Ehhez segédeszközt jelent egy szertartássorozat kiválasztása, ez a virágvasárnapi ágszentelés és körmenet. Délelőttönként módszertani bevezetőt tartanak arról, hogyan működik a régi változatok megismerése, rendszerbe állítása. Délutánonként szemináriumszerű műhelytanulmányok folynak, ezek középpontjában egy latin imaszöveg és egy énektétel áll – hiszen ennek a liturgiának az elénekelt szöveg az igazi közege –, szintén a virágvasárnap történelmi örökségéből – vázolta Földváry Miklós. Hallgassa meg a Földváry Miklós liturgiatörténésszel készített hanganyagunkat!