Pártolt „részegség”

Képzeljünk magunk elé egy csapat borittasnak vélt férfit, akik számára nehezebben, avagy épp pergőbben, lendületesebben megy már a beszéd, hisz az alkohol úgy mondják, megereszti a nyelvet. Az ilyen emberekre szoktak egy nagy ívű kézmozdulattal legyinteni, mondván: „ezök is má’ hazaértek”.

A Lélek által megrészegültek…

„Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.”

(Pál efezusiakhoz írt levele 5:18-20) Azon a bizonyos hétfőn részegnek tűntek, de mégsem lehetett hóbortos hévvel legyinteni rájuk, hisz mint egy igazi nemzetközi pályaudvar zsibongásában, mindenki a maga nyelvén hallotta megszólalni az urakat, épp, mint amikor a Föld túlsó pontján magyar szót hallanánk a semmiből: nagyot kalapálna a szívünk. A teljes megdöbbenés kijózanító voltában, épp egy lendületes szélvihart követően a nagydarab, határozott

Péter

egyértelműen kijelentette: ”.. nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok....” (Apostolok cselekedete 2:15). Valóban nem idült részegség tanúi voltak a jelenlevő egyéb férfiak, a rendkívül prózai borozás helyett, egy természetfölötti történet közepébe csöppentek. Egész pontosan egy ígéret beteljesülését láthatták, a Pártfogó elérkezését.

A Pártfogó…

„A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”

(János evangéliuma 14:26) Itthon Magyarországon a köznyelv sajnálatosan találékonyan talált már ízes káromkodási alternatívákat a „szent” szóra, a hétköznapokban beépítik a mondandóba, aztán elégedetten csettintenek egyet a nyelvükkel, mint sem törődve a valódi jelentés tartalommal. Pedig létezik egy fogalom, ami egyszerre rejt magában három személyt, és épp az isteni szentség hármassága: az Atya, Jézus a Fiú, és a Szent Lélek személye, vagy más néven a Pártfogó. Az első két személy kilétéről és miben létéről jóformán mindenkinek vannak valamilyen alapvető fogalmai. A harmadik személyt valami furcsa rejtély övezi, pedig épp valami bosszús káromlási szándékkal is hallottam már „áldást” a nevével: „Áldjon má’ mög a Szent Lélök…”. Ő mégis ebben a hármas egységben egy konkrét személy, éppúgy, mint maga Isten és Jézus Krisztus, nem szabad valamiféle erő, sugallat szintjére degradálni, azt, aki valóságos személyként jelenik meg a hithű kereszténységben.

Különálló személy…

„… amikor azonban eljön Ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.”

(János evangéliuma 16: 13) Egy élő személy ennek okán pedig tulajdonságokkal, mondhatnám, személyiségjegyekkel rendelkezik. Az egyezményes keresztény teológia elfogadja, hogy különálló személyként a Szentlélek rendelkezik intelligenciával, érzelemmel és akarattal. Intelligenciával, mert Isten dolgait, mélységeit ismeri és kutatja, képes az embereket tanítani. Érzelemmel, mert szomorúság vesz rajta erőt, amikor egy hívő valamiféle bűnt követ el. Végül, de nem utolsó sorban, önálló akarattal rendelkezik, mert irányítja a hívők cselekedeteit és közöttük a maga akarata szerint osztja szét az ajándékait. Azt a tévhitet, hogy egy nem hívő személy képes kapcsolatot kialakítani vele, szeretném eloszlatni, ugyanis a Szentlélek által elpecsételtek azok, akik hittel befogadták Jézus Krisztust megváltójuknak, az ő Pártfogójuk, a Szentlélek az ő örökségüknek a záloga. Ezáltal tapasztalhatják meg a Szentlélek ajándékait, valamint a Szentlélek gyümölcseit is. Mind az ajándékaiban, mind pedig a gyümölcseiben nagyszerű dolog részesülni, mondhatnám éppúgy természetfölötti, mint ahogy apostolok idejében is az volt. Ugyanakkor Isten elhív mindenkit a megtérésre, és akit a Lélek hív, azt ellenállhatatlanul vonzza az Atya.