„Háromságban egy Isten”

Pünkösdvasárnap utáni vasárnapon, idén június 19-én ünnepli a Katolikus Egyház Szentháromság vasárnapját, amelyet a néphagyomány kicsipünkösdnek hív. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek titokzatos egysége lassan két évezred óta a keresztény vallás magját jelenti. E nélkül a titok nélkül ugyanis nem érthető sem Isten atyasága, sem Krisztus halála és feltámadása, sem pedig a Szentlélek mozgató ereje.

A Szentháromság tisztelete folyamatosan jelen van az egyház életében. Már a korai szentmise- és imádságos szövegek is tartalmaztak fohászokat, amelyek a háromszemélyű egy Istenhez szólnak, azonban csupán 1334-ben,

XXII. János

pápa rendeletére lett különálló ünnep. A barokk kori templomok szinte mindegyikében jelen van a Szentháromságot jelképező háromszög, amelyben egy nyitott szem található. Szintén a barokk korban vált elterjedtté az ún. Szentháromság-szobrok állítása a települések főterein. Ezeket az emlékműveket a pestisjárványok idején hálából vagy engesztelésből állították, és a Szentháromság képi megjelenítései díszítik.

Jézus Krisztus

földi működése során folyamatosan felhívta a figyelmet arra a belső, elválaszthatatlan egységre, amely titokzatos módon köti őt össze az Atyával és a Lélekkel. A Szentírásban több helyen is olvashatjuk azt, hogy Jézus nem csupán az Atya által elküldött üdvözítő, hanem az Atyával és a Lélekkel „egylényegű”. „Isten nem csodálatos magányban él, elsősorban az élet kifogyhatatlan forrása, amely szüntelenül ajándékozza magát és szól hozzánk” –

XVI. Benedek

korábban elhangzott szavai az ünnepről rámutatnak a Szentháromság legmélyebb titkára. „Mindenben, ami létezik, bele van vésve a Szentháromság »neve«, mert minden a szeretetből származik, afelé tart és a szeretettől hajtva mozog” – mondta a Szentatya.