Egyház

Advent: Így készülnek a ferencesek

Advent: Így készülnek a ferencesek

2009. november 28., szombat
Advent: Így készülnek a ferencesek
Sokat hallhatunk Szeged terein adventi forgatagról, már a közeledő ünnepet idézik a Karácsonyi Ünnepi Hetek, mi azonban most Alsóvárosra látogattunk el, a ferences plébániára, ahol Varga Kamill plébános, ferences testvér beszélt nekünk az adventi készülődésről. Adventtel veszi kezdetét az egyházi év. Az advent készületi időszak: készülődés, várakozás a karácsonyra, Jézus Krisztus születésének ünnepére, vagyis az Úr eljövetelére (adventus Domini). A zöld színű miseruhát lilára cserélik, amely a készület, a bűnbánat jele. Az adventi koszorú eredetileg 1840-ből, Johann Hinrich Wichern evangélikus lelkésztől származik, aki imatermében felfüggesztett egy szekérkereket, amit huszonnégy gyertyával díszített, később megjelentek a fenyőágak is – meséli Kamill testvér az adventi koszorú hagyományának történetét. A koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapját jelöli, ebből három lila a bűnbánat, készülődés, összeszedettség jele, egy pedig rózsaszín, ezt advent harmadik, „örvendező” vasárnapján gyújtják meg: ez jelzi, hogy hamarosan itt a karácsony. A világban karácsonyra általában ajándékvásárlással készülnek, igazából azonban mi kaptunk ajándékot azzal, hogy Isten nekünk ajándékozta Jézust – mondja Kamill testvér. A szeged-alsóvárosi ferences plébánia is különleges alkalmakat szervez: adventi triduumot – háromnapos lelkiestét tartanak Perlaki György tápai plébános vezetésével, december 17-től 19-ig, amely gyóntatást, zsolozsmát, szentmisét, prédikációt kapcsol egybe. December 19-én pedig adventi lelkinap lesz a csongrádi agapé közösséggel, világosság rózsafüzérével, vetítéses tanításokkal, pantomimmal, kiscsoportos beszélgetésekkel, szentségimádással és zsolozsmával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.