Egyház

"A szenvedést és a halált senki nem spórolhatja meg...”

"A szenvedést és a halált senki nem spórolhatja meg...”

2009. április 5., vasárnap
"A szenvedést és a halált senki nem spórolhatja meg...”

"...ezen az úton arra a szenvedésre és kínhalálra emlékezünk, amit Krisztus vállalt értünk" - e szavakkal indította el a VI. Városi keresztutat Pálfai Zoltán egyetemi lelkész péntek este a Dóm térről. A csaknem ötórás zarándoklaton többszáz fiatal és idős, különböző keresztény felekezetekhez tartozó hívő vett részt. A menet a Szeged belvárosában kijelölt stációkat látogatta végig. A közös imádság idén is kiegészült - II. János Pál pápa ajánlása szerint - a 15., a keresztutat teljessé tevő Feltámadás stációjával.

Szegeden a keresztények nagyböjti készületében különleges lelki élményt kínál a Katolikus Egyetemi Lelkészség által immár hatodik éve elindított Városi keresztút. Az egyes stációkat a hagyományos keresztutaktól eltérően minden évben másutt jelölik ki, az adott esztendőben meghatározott tematika szerint. Ez az összekötő kapocs idén a szolidaritás témája volt, melyről az egyes állomásokhoz kapcsolódóan szegedi katolikus és református ifjúsági közösségek emlékeztek meg. A Hősök kapujánál a háborúkban szenvedőkkel, a Női Klinika melletti Kaáli Intézetnél a meddő nőkkel és az abortuszok miatt meg nem született magzatokkal, az Árvízi emlékműnél pedig a természeti katasztrófák áldozataival felvállalt szolidaritásról szóltak az elmélkedések. Elgondolkodtató volt szembesülni a Hangos könyvtár előtt a fogyatékkal élőkhöz való viszonyulásunkkal vagy hallani a Bíróság épületénél a minden embert megillető szabadságjogokat, miközben Jézus megkorbácsolásának jelenetét láthattuk: minden jogtalanság egy korbácsütés a Megváltó hátán. Ebben az évben is csatlakoztak a keresztúthoz a Református Egyetemi Lelkészség fiataljai, akik az Anna kút mellett az idősekkel, szülőkkel szembeni helyes viszonyulásról beszéltek. A Munkaügyi Központ előtt a munkanélküliekkel, a Kossuth Lajos sugárút és a Nagykörút sarkán a közlekedési balesetek áldozataival, a volt I. kórháznál az egészségügyben dolgozókkal vállaltak szolidaritást a résztvevők. A Csillag börtön előtt a rabokat látogató csoport tagjai osztották meg élményeiket az elítéltekkel közös imaórákról és beszélgetésekről.

A Gábor Dénes Gimnázium mellett a pedagógusokról megemlékezve csendültek fel a Szent Imre Szakkollégium kórusának előadásában a Stabat Mater hangjai a Mars téri éjszakában. Amikor a menet a Moszkvai körút elejéhez ért, a hajléktalanszálló lakói is kijöttek az épület elé, hogy együtt imádkozzanak és Jézus halálára emlékezve az utcán letérdeljenek a hívekkel. Tizennegyedik állomásként pedig az egyetemi könyvtár oldalában álló MEFESZ emlékműnél álltak meg a keresztút résztvevői, hogy a szabadságért küzdők iránt fejezzék ki szolidaritásukat. Már éjjel tizenegy óra is elmúlt, mire az Alsóvárosi templom sötétjébe léphettek be a zarándokok. A ferences közösség fiataljai az utolsó állomáson a keresztút és sírbatétel szomorúságának felidézésével kezdődő jelenet végén a feltámadás testet-lelket megborzongató pillanatait idézték meg. A katartikus pillanatok után

Pálfai Zoltán

szavaival zárult a Városi keresztút: "Nincsen szenvedés feltámadás nélkül, de feltámadás sincs az azt megelőző szenvedés nélkül."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.