Keresztényként, hittel úton-útfélen

A Szeged-Csanádi Egyházmegye védőszentje Szent Gellért. Ünnepe alkalmából minden évben színes, mozgalmas egész napos ifjúsági rendezvényt szervez a plébánia és a Katolikus Ifjúsági Alapítvány. A 13-18 éves fiatalokat a kreativitást, a fantáziát megmozgató, sokszor humoros, lelkileg gazdagító programok várják minden évben. Idén az úton levés fogalomköre határozta meg a programokat. Kondé Lajossal, a belvárosi plébánia plébánosával beszélgettünk az ifjúságról, hitről és Istenről.

Szeptember 27-én délelőtt, az útra indítás után a fiatalok csoportokba beosztva járták végig az egész napot meghatározó, Úton-útfélen című mese epizódjait. A csoportvezető irányításával emberi és keresztény értékeinket fejtegető kérdésekről beszélgettek, ügyességi feladatokat oldottak meg. A próbatételek során életszerű problémákkal szembesítették a gyerekeket, mint például: „Munkával szerezd meg azt, amire szükséged van, és amid van, azt oszd meg másokkal is! Erőfeszítés kell az életben ahhoz, hogy eredményeket érjünk el. Hogyan lehet rosszul sikerült dolgokat helyrehozni? Hogyan lehet barátságokat helyreállítani?" A SZEGEDma.hu megkérdezte a pléábánost, milyen most a fiatalság helyzete, és hogyan sikerülhet közösséggé formálni, együttélésre nevelni a mai ifjakat.

- A serdülőkor gyökeres változást hoz a gyermekeink életében. Kinyílnak, ismerkednek, befogadnak. Mire tanítanak ilynekor egy keresztény közösségben?

- A lelkiismeret a legfontosabb hang. Ez határozza meg, hogy mi az a belső magatartás, amin változtatni kell. Csakhogy nem olyan egyszerű meghallani a sugalmazást. A folyamatos Istenre figyelés nagyon sokat tud segíteni. Fel kell ismerni a jeleket. Tudni kell, hogy a mai fiatalok előtt nagyon sok kínálat jelenik meg, de tudatosítani kell bennük azt is, ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell fogadnom. Legyen szemem, legyen szívem, legyen eszem mérlegelni: választom, vagy nem. Ha rossz útra lépek, akkor sem veszik el minden, de göröngyösebb lesz az út. Erre a helyes útválasztásra próbáljuk ezen a játékos napon őket felkészíteni, illetve arra is, hogy ha visszamennek a kis közösségeikbe, tudjanak ezekről beszélni. Osszák meg egymással, segítsék egymást. Az egész nap egy mesére épül, ami éppen erről a nagy utazásról szól. Az egyik munkatársunk, Mészáros Lajos Úton-útfélen címmel írt egy történetet, mely az egész nap keretét megadja.

- Miről szól a történet?

- Jancsi, a főszereplő a mese végén egy keresztúthoz érkezett. Egy dombon egy kereszt állott, a tövéhez pedig egy táblát tettek. A felirat foglalja össze a történetnek, a találkozó mondanivalójának, de talán az egész életünknek is a lényegét: „Vándor! Ha ideáig jutottál, pihenj meg egy ideig! Ülj le tövembe, hogy erőt gyűjts! Nézz vissza, hogy lásd, honnan jössz, és mit hozol magaddal! Nézz előre, hogy tudd, hová szeretnél jutni, és mire van szükséged ehhez! Nézz fel, hogy utadhoz áldást kaphass, és menj békével!"

- Honnan érkeztek a fiatalok?

- Körülbelül négy-ötszáz résztvevő jelent meg az egyházmegye mai területéről, Békés és Csongrád megyéből. Főleg egyházi iskolák tanulói vagy kisebb települések plébániáinak ifjúsági csoportjai látogattak Szegedre. Nagyon fontos, hogy ez a szeptemberi találkozó meghatározza az egész év munkáját. Mindig valamilyen aktuális témához próbáltuk szervezni az ezt megelőző találkozókat is: a pápa látogatása, Biblia Éve, Szent Erzsébet stb. Idén a mottó az, hogy az egész életünk egy úton járás. A zarándoklat az egyház életében nagyon fontos szerepet tölt be. Egy kicsit ezt akarjuk a fiatalokkal megéreztetni. Az életünk Istentől Istenig tartó út, ami tele van állómásokkal, ahol választási szabadsága van az embernek. Ez pedig mindig személyes ügy. Nekem kell eldönteni adott pillanatokban, hogy a jó vagy a rossz irányba megyek-e. Ezeknek a döntéseknek nagyon sok hozadéka lesz az életben.

- Úgy tapasztaltam, hogy ön nagyon fontosnak tartja a közösségi szellemet, és a fiatalokkal is könnyedén kerül egy hullámhosszra.

- Mióta én itt vagyok - lassan már 25 éve -, mindig fontosnak tartottam a közösségi életet; az egyháznak is a lényege a közösség. A plébánia életében is ezt követem. Nem egy elzárt hivatali irodát működtetünk, inkább egy közösségi házat. Tegnap például ministránsok aludtak itt hálózsákokban. Több iskolában szervezünk már hitoktatást is, például a Ságvári és a Juhász Gyula gyakorlókban, a Béke iskolában, és számos óvodában is jelen vagyunk. Próbáljuk felhívni a fiatalok és szüleik figyelmét a hit fontosságára.

- Mindig ilyen egyszerű volt megtalálni az ifjú lelkeket?

- Hát nem egészen... A rendszerváltás előtti időszak megérne egy külön cikket is. Megfigyeltek bennünket, lehallgatták a telefonunkat, nem engedték, hogy ifjúsági csoportokat szervezzek. Éjszaka a fürdőszobámba sokszorosítottuk a hitoktató kiadványainkat. Éjjel csempésztük át a jugó határon a stencilgépet az ifjúsági kiadványaink elkészítéséhez. Eleinte egy régi NDK-s írógéppel, a Robotronnal nyomtattunk, mégpedig úgy, hogy egy interfész segítségével összekötöttük a Commodore 64-el. A számítógépen szerkesztettük meg a szöveget. A stencilgépet pedig öt fiatal segítségével hoztuk be. Az egyiknek az apja vámos volt. Amikor épp ő dolgozott, akkor mentünk a határra...

- Milyen kiadványok voltak ezek?

- Például a most húszéves Gyerünk nevű ifjúsági lap; azt is így kezdtük nyomtatni. Akkor még nem lehetett sokszorosítani. Kilenc példánynál nem lehetett többet másolni. Ezért az első példányt úgy készítettük, hogy hat lap után bizonyos szórendet megforgattunk a cikkekben, ezért nem kellett engedélyeztetnünk. Nem biztos, hogy megkaptuk volna a pecsétes igazolást egy nagyböjti vezérfonalú kiadványhoz akkoriban.

- És ma? Hiszünk? Vagyis mennyire vagyunk mi keresztények?

- A rendszerváltást követően érezhető volt egyfajta visszatalálás az egyházhoz. Aztán amikor igazán beindult a nagy kapitalista tömegfogyasztás, megint a távolodás lett a jellemező. Szerencsére most kezdenek egyre többen kijózanodni, és megfigyelhető az újabb visszatérés. Persze a keresztény értékrend elsajátítása, tömeges megélése még nagyon messze van, de úton vagyunk...