Kelet-Közép-Európa 80 százaléka hisz Istenben - biblikus konferencia


Kelet-Közép-Európa népességének 80 százaléka hisz Istenben, 72 százaléka pedig valamely nagy történelmi egyház tagja - áll a 20. nemzetközi biblikus konferencia kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben 2008-ban végzett felmérésekre hivatkoznak a szervezők.
A Szegeden A Biblia szíve címmel augusztus 31. és szeptember 2. között rendezendő konferenciát a Biblia évével is összekapcsolják, s az előadások témájának középpontjában az imádság szerepel - mutat rá a közlemény. A konferencia közleménye megállapította, hogy a hívek az egyes országokban eltérő mértékben követik saját egyházuk hivatalos véleményét és fogadják el vezetőik nézeteit. "Egy azonban közös, valahogyan imádkoznak, és átörökítik a bibliai imák irodalmát", ezért vizsgálja az imák szerepét az emberek életében a mostani szimpózium - tette hozzá a dokumentum. Az imádsággal kapcsolatban a szegedi konferencia szervezői megállapították: "talán nem lehet magánügynek tekinteni azt, ami a magyar lakosság 80 százalékának legbensőbb érzésvilágát határozza meg". Ugyanis felmérés szerint Kelet-Közép-Európa népességének 80 százaléka hisz Istenben, 72 százaléka pedig valamely nagy történelmi egyház tagja. A konferencián tájékoztatásuk szerint budapesti bécsi, debreceni, gyulafehérvári, innsbrucki, kolozsvári, regensburgi, prágai, saarbrückeni, szarajevói és zágrábi teológusok tartanak előadást. Az eseményhez kapcsolódóan szeptember 1-én a Biblia művészeti hatástörténetéből nyílik kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A konferencia védnöke lesz
Kiss-Rigó László
szeged-csanádi megyéspüspök,
Jakubinyi György
gyulafehérvári érsek és
Fodor György
, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora.