Szegeden vitáznak Európa jövőjéről a kontinens fiataljai

Március elején különleges nemzetközi találkozó helyszíne lett Szeged: a Szegedi Tudományegyetem adott otthont a 63. Model European Parliament (MEP) nemzetközi ülésének megnyitójának. A rendezvényen Európa számos országából érkező középiskolás diákok próbálhatják ki magukat az Európai Parlament képviselőinek szerepében, miközben aktuális európai kérdésekről vitáznak és dolgoznak ki közös javaslatokat.

Huszonöt ország fiataljai érkeztek Szegedre
A programon összesen 25 ország diákjai vesznek részt. A delegációk Ausztriából, Belgiumból, Bulgáriából, Horvátországból, Ciprusról, Csehországból, Dániából, Észtországból, Finnországból, Németországból, Görögországból, Magyarországról, Olaszországból, Lettországból, Luxemburgból, Máltáról, Hollandiából, Lengyelországból, Portugáliából, Szlovákiából, Szlovéniából, Spanyolországból, Svédországból, Törökországból és Norvégiából érkeztek.
A szegedi ülésen 139 diák és 29 tanár vesz részt. A külföldi vendégeket 37 fogadócsalád látja vendégül, míg a szervezés és a lebonyolítás munkáját negyven, az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnáziumhoz kötődő önkéntes segíti.
A diákok parlamenti vitákban vesznek részt
A Model European Parliament egy olyan oktatási program, amely során a diákok delegációkba és szakbizottságokba szerveződve dolgoznak. Különböző európai kérdéseket vitatnak meg, majd a kidolgozott javaslatokat parlamenti viták és szavazások keretében tárgyalják.
A program célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek az európai döntéshozatal működéséhez, miközben fejlesztik vitakészségüket, érvelési technikájukat és nemzetközi együttműködési tapasztalataikat.
Ünnepélyes megnyitó a Rektori Hivatalban
A megnyitó ünnepséget a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának dísztermében tartották. Az ülést vezető elnökség tagjai Kalmár Viola, Harai Zsombor és Krámos Dániel voltak, míg az alelnökségben portugál és észt diákok kaptak szerepet.
Kalmár Viola megnyitó beszédében kiemelte, hogy a program lehetőséget teremt a fiatalok számára, hogy különböző országokból érkezve vitassák meg Európa aktuális kérdéseit, és a közös gondolkodás révén közelebb kerüljenek egymás álláspontjaihoz.
Több mint húszéves kapcsolat a programmal
A résztvevőket Gottfried Oehl, az iMEP elnöke is köszöntötte, aki hangsúlyozta: a program évtizedek óta biztosít fórumot az európai fiatalok számára a párbeszédre.

Prof. Dr. Antal Tamás, az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettese arról beszélt, hogy a különböző európai kultúrák ellenére közös értékek kötik össze a kontinens országait.
Dr. Dobi János, az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium igazgatója felidézte: az intézmény több mint húsz éve vesz részt a Model European Parliament programban, és nagy megtiszteltetés számukra, hogy ismét Szeged adhat otthont egy ilyen rangos nemzetközi eseménynek.
A március 6. és 13. között zajló rendezvény során a diákok parlamenti vitákon, szakbizottsági munkán és egy modellezett sajtótájékoztatón is részt vesznek. A szegedi ülés után a következő nemzetközi találkozót a portugáliai Portóban rendezik majd meg.
További híreink: