Köszöntötték az új évet
Január 6-án, a Rektori Hivatal átriumában megtartották a Szegedi Tudományegyetem Újévköszöntő Fogadását, amelyen Prof. Dr. Rovó László rektor és Dr. Fendler Judit kancellár is felszólalt, valamint köszöntötték többek között az SZTE Szenátusának tagjait, professzori karát és klinikai intézeti vezetőit is.
Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora újévi beszédében kiemelte, az egyetem az elmúlt években, illetve történelmének közel 450 éve alatt folyamatosan bizonyította kiemelkedő teljesítményét.
Nyugodtan mondhatom, hogy amit el kellett érnünk, azt mind végigvittük
– hangsúlyozta, ahogy azt is, az elért eredmények az egyetemi közösség közös munkájának köszönhetők.
A rektor hozzátette, az SZTE továbbra is elkötelezett a fejlődés és a közös célok elérése mellett. Kiemelte, hogy a magas színvonalú kutatási eredmények érdekében igen nagyértékű, új, korszerű eszközök beszerzésére is sor kerülhet az új évben.
Prof. Dr. Rovó László hangsúlyozta, az egyetem számára nemcsak a számok és teljesítménymutatók fontosak, hanem az is, hogy a megfelelő értékrend és etikai normák megőrzése mellett ezeket az értékeket előtérbe helyezve haladjanak tovább, a nemzetközi elvárásoknak is eleget téve.
Úgy gondolom, hogy ez az év is munkás lesz, ugyanúgy, mint az eddigi összes évünk. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy teljesíteni fogjuk az előttünk álló feladatokat és idén is tovább fogunk tudni lépni
– zárta gondolatait Prof. Dr. Rovó László.
Dr. Fendler Judit kancellár újévi beszédében elmondta, az elmúlt évek (beleértve a Covid-járványt, a modellváltást és a gazdasági válságot) bebizonyították, hogy az SZTE képes rugalmasan alkalmazkodni a kihívásokhoz.
Nagyon örülök annak, hogy sikerült jelentős eredményeket elérnünk. Célunk, hogy az ország legkiválóbb egyeteme legyünk, és úgy vélem, ezt a különböző mutatók is igazolják. Ha máshol nem, akkor a tavalyi rangsorbeli előrelépéseink mindenképpen ezt bizonyítják. Emellett fontos kiemelni, hogy az SZTE az ország egyik legnagyobb gazdálkodó egységeként is kiemelkedő szerepet tölt be
– fogalmazott a kancellár.
Zárásként Dr. Fendler Judit boldog új évet kívánt az egyetem közösségének, és köszönetet mondott mindenkinek az eddigi közös munkáért. Hangsúlyozta, hogy a 2025-ös év is tele lesz kihívásokkal, de az egyetem készen áll ezek leküzdésére.
Nyitókép: Vass Gergő
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.