Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Magyarország legjobb egyeteme lett a Szegedi Tudományegyetem az oktatói kiválóság alapján a HVG közelmúltban megjelent felsőoktatási rangsorában.
A kari kiválósági rangsorban is remekül szerepelt a szegedi egyetem: az összes hazai egyetemi kar közül a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar (SZTE SZAOK) a dobogó harmadik helyét foglalja el – olvasható az SZTE honlapján.
Az oktatói kiválóság vizsgálata során a tudományos fokozattal (PhD, DLA, CSc) rendelkező oktatók számát és arányát, az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó nappalis hallgatók számát, valamint az MTA-címekkel rendelkező oktatók arányát veszik figyelem.
A hallgatói kiválósági rangsorban az egyetemeket olyan szempontok alapján rangsorolták, mint a nappali tagozatos elsőhelyes jelentkezők száma, a felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya, valamint a középiskolai versenyeken helyezést elért hallgatók aránya.
Arról lapunk is beszámolt a hétvégén, hogy ezen rangsor alapján a vidéken a debreceni egyetemmel holtversenyben első az SZTE. Országos szinten ez az ötödik helyet jelenti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.