Egyetem

A pedagógusképzés lett a második legnépszerűbb

A pedagógusképzés lett a második legnépszerűbb

Varga-Bajusz Veronika szerint ez a pedagógusbéremelésnek köszönhető

2 órája
A pedagógusképzés lett a második legnépszerűbb

A felsőoktatásban mind a jelentkezők létszámában, mind a felvettek létszámában a második helyre került a pedagógusképzés - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

 

Varga-Bajusz Veronika szerint ez a januári, "történelmi jelentőségű" pedagógusbéremelésnek, valamint az úgynevezett rövid ciklusú tanárképzés bevezetésének köszönhető. Ennek az a lényege, hogy akiknek már van valamilyen alapképzettségük, egy-másfél év tanulmány után mesterképzéssel tanárként el tudnak elhelyezkedni - mondta az államtitkár.

Egyre népszerűbbek a nemzetgazdaság és a munkaerőpiac számára fontos képzési területek, többek között a műszaki, az orvosi és az egészségtudományi képzések - hangsúlyozta. Hozzátette: 

továbbra is a gazdaságtudományi képzések a legkeresettebbek.

Idén a felvételi pontok húsz százalékát az egyetemek határozták meg, míg korábban ez az arány csak 10-12 százalék volt - reagált az államtitkár arra, hogy problémák merültek fel a pontszámítással kapcsoltban. Hangsúlyozta, hogy a besorolási végzések kézhezvétele után a jelentkezőknek 15 nap áll rendelkezésre a jogorvoslatra, az Oktatási Hivatal minden esetet megvizsgál az érintett felsőoktatási intézmény bevonásával.

A felvételi kapcsán kiemelte azt is, hogy minden ötödik jelentkező harminc év feletti, és minden második jelentkező vidéki felsőoktatási intézményben kezdi meg szeptemberben tanulmányait.

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a kedden induló pótfelvételi eljárásban az egyetemek szinte minden képzési területen meghirdettek szakokat. Kiemelte, hogy a műszaki, informatikai, mérnök, orvos és egészségtudományi területen közel 8500 állami, illetve állami ösztöndíjas férőhelyre jelentkezhetnek a hallgatók.

A pótfelvételi eljárásban részt vehetnek azok, akiknek az általános eljárásban nem sikerült a felvételi, illetve akik februárban még nem döntöttek a jelentkezésről - ismertette az államtitkár, aki mintegy 30 ezer jelentkezőre számít. Hozzátette: a pótfelvételire a felvi.hu oldalon lehet jelentkezni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.