Egyetem

Ismeretterjesztő előadássorozatot hirdet az SZTE

Ismeretterjesztő előadássorozatot hirdet az SZTE

2021. október 17., vasárnap
Ismeretterjesztő előadássorozatot hirdet az SZTE

A tudományosság aktuális kérdéseire fókuszáló előadás-sorozatot indít a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke, valamint a Bakonyi Géza Alapítvány.

A közlemény szerint az október 20-án induló ismeretterjesztő programsorozat célja a tudomány-népszerűsítés és közművelés, éppen ezért a mindennapokat érintő tudomány, tudományosság aktuális kérdéseivel foglalkoznak majd az előadók, bölcsészek és természettudósok.

A szervezők célja érthetővé tenni a nagyközönség számára  a magyarországi és nemzetközi kortárs tudományosság olyan problémáit, amelyek nagy mértékben befolyásolják az életet, de kevés szó esik róluk ismeretterjesztő jelleggel. Az előadók bemutatják, hogy a tudományos eredmények miként hasznosíthatók az akadémiai szférán kívül, hogyan segíthetnek megoldást találni a hétköznapi életben felmerülő problémákra.

Az egyórás előadások témái többek között szerepel az információs, digitális társadalom, a tudományos haladás, az elszaporodó áltudományok és tévinformációk, a hit és tudás viszonya, a tudományos közösségek társadalmi presztízse, a mesterséges intelligencia előnyei és hátrányai, az új diszciplínák megjelenése, a bioetika és a tudósok, kutatók társadalmi felelőssége vagy az ember szerepe a hihetetlen gyorsasággal fejlődő tudományos világban.

A meghívott vendégek - akik közül elsőként Soós Sándor, az MTA Könyvtár és Információs Központ osztályvezetője beszél a tudománymérés és kreativitás kapcsolatáról -  tudományterületük tágabb kontextusáról is szót ejtenek majd, előadásaik után pedig lehetőség lesz a kérdésekre és a nyílt vitára is.

via MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.