Egyetem

Ismét bűnmegelőzési kurzus indult az SZTE-n

Ismét bűnmegelőzési kurzus indult az SZTE-n

2020. október 12., hétfő
Ismét bűnmegelőzési kurzus indult az SZTE-n

A főkapitányság a bűnmegelőzési osztály koordinálásával már 20 éve szervez prevenciós képzéseket a felsőoktatásban résztvevőknek. Az idei tanévben a 112 - és ami mögötte van néven vehették fel az érdeklődők a hat hónapos kurzust, amely a járványhelyzetre való tekintettel a személyes kontaktus mellőzésével alapvetően a digitális oktatás keretei között  zajlik. A hallgatók ebben a félévben elektronikus formában kapják meg a tananyagot, amely feldolgozásával kapcsolatban szintén elektronikus úton van lehetőség a szervezőkkel és az előadókkal való konzultációra

Összesen 63 fő vette fel a tantárgyat, nemcsak leendő pedagógusok, gyógypedagógusok, szociális szakemberek, hanem a Szegedi Tudományegyetem szinte összes karáról jelentkeztek hallgatók. A 22 órás képzés tematikáját ehhez igazodva kellett kialakítani, együttműködve a 112-es készenléti szervekkel. Ennek megfelelően a társszervek bemutatkozása és a jogi alapismeretek mellett a kurzus témái között szerepel a vagyonvédelem, az internetbiztonság, a hozzátartozók közötti erőszak, a drogprevenció, az elsősegélynyújtás, vagy a közlekedés- és vízbiztonság is.

A külföldi hallgatók szokásos éveleji, angol nyelvű tájékoztatása sem maradt el. Akik a kialakult járványhelyzet miatt azonban, ebben a tanévben elektronikus formában kapták meg a legfontosabb jogi- és bűnmegelőzési ismereteket feldolgozó tájékoztató anyagot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.