Egyetem

Tanulmányi versenyt hirdet az SZTE jogi kara középiskolások számára

Tanulmányi versenyt hirdet az SZTE jogi kara középiskolások számára

2020. szeptember 17., csütörtök
Tanulmányi versenyt hirdet az SZTE jogi kara középiskolások számára

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a jog- és politikatörténet, valamint a közügyek és a jogrendszerek, illetőleg a jogi és államtudományi stúdiumok iránt érdeklődő középiskolás tanulók számára – a Kar egykori kiváló jogtörténész oktatóegyéniségének nevét viselő – Both Ödön Emlékversenyt hirdet, amely egyedülálló lehetőséget nyújt a jelentkezők számára, hogy már az egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt elmélyíthessék jogtörténeti ismereteiket és szélesíthessék jogi gondolkodásukat.

A tanulmányi versenyre 11. és 12. osztályos tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezését várják az ország valamennyi középiskolájából, a jelentkezési határidő: november 30-a. A 2021. január 15-én megrendezésre kerülő versenyen legalább 6, legfeljebb 12 csapat vehet részt, kiválasztásuk a jelentkezési űrlapok visszaküldésének időbeli sorrendje alapján történik.

A versenyen a csapatoknak először egy elektronikus felületen (ún. CooSpace rendszeren) kell a dualizmuskori Magyarország közjogtörténetére vonatkozó, változatos típusú kérdésekből álló közismereti tesztet megoldaniuk, majd egy előre meghatározott témából, az ún. Pecha Kucha prezentációs módszeren alapuló szóbeli előadást kell tartaniuk.

A versenyen az első három helyezést elérő csapat összesen 600.000 forint értékű díjazásban részesülhet. A további részleteket tartalmazó jelentkezési felhívás itt tekinthető meg.

További információ kérhető Prof. Dr. Görög Mártától, az SZTE ÁJTK dékánjától agorogm@juris.u-szeged.hucímen.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.