Egyetem

Komplex képzésfejlesztési program indul a Szegedi Tudományegyetemen

Komplex képzésfejlesztési program indul a Szegedi Tudományegyetemen

2017. július 31., hétfő
Komplex képzésfejlesztési program indul a Szegedi Tudományegyetemen
tanulas_iskola_egyetem_jegyzet_fuzet

Négyéves programot indított uniós támogatással a képzési kapacitás és infrastruktúra javítása, a lemorzsolódás csökkentése és a diplomások arányának növelése érdekében a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a projekt megvalósítására az SZTE és a Gál Ferenc Főiskola konzorciuma 3,675 milliárd forint támogatás nyert el. A konzorcium feltárja az idő előtti egyetemelhagyáshoz vezető tényezőket, majd a veszélyeztetett hallgatók diplomaszerzésének segítésére szolgáltatásokat dolgoz ki és valósít meg. Az SZTE oktatási portfóliójának megújítását szolgálja a képzések modernizálása, új képzések, képzési elemek fejlesztése, hogy ezáltal a kibocsátott szakemberek még inkább megfeleljenek a munkaerőpiac kihívásainak. Az oktatás módszertani eszköztárának átalakításával a hallgatókat maximálisan bevonják a tanulási folyamatba, így az egyéni igényekhez illeszkedő hatékonyabb tanulási környezet jön létre. A projekt részeként tovább bővül az oktatói teljesítménymérés és -értékelés rendszere. A hagyományos tananyagfejlesztésen kívül a program kiemelt területe az e-learning szolgáltatások bővítése. Az SZTE hallgatóinak csaknem hatoda már ma is külföldről érkezik. A projekt célja a külföldi diákok számának növelése a nemzetközi kapcsolatok erősítésével és az idegennyelvű képzéskínálat szélesítésével. Az egyetemen bővülnek a külföldi hallgatók és oktatók részére nyújtott szolgáltatások. A következő években fontos fejlesztési terület a hallgatói és oktatói mobilitás intenzitásának, a vendégtanárok számának növelése, valamint külföldi szakmai gyakorlóhelyek kialakítása. A kezdeményezés lényeges eleme közös képzési programok indítása külföldi és kiemelten a Kárpát-medencében található felsőoktatási intézményekkel. Annak érdekében, hogy a rendszeres testmozgás a hallgatók mindennapjainak része legyen, cél az egyetemi sportszolgáltatások fejlesztése. A mozgásszervi problémákkal küzdő hallgatók számára külön programokat hirdetnek meg és javítják a fogyatékossággal élő diákok sportolásához szükséges feltételeket is. Az SZTE munkatársai segítenek abban is, hogy az újonnan a városba érkező diákok folytathassák a versenysportot - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.