Egyetem

2017 tavaszán is elindul az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramja

2017 tavaszán is elindul az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramja

2017. március 1., szerda
2017 tavaszán is elindul az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramja
SZS20140401_szte_rektori_hivatal_002

Péntekig, azaz március 3-án délig még lehet jelentkezni az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramra. A 7. ciklus megnyitóját március 7-én, kedden tartják a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

A négy hónapig tartó SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramban résztvevő hallgatók volt SZTE-s szakemberekhez jelentkezhetnek mentoráltnak. A kiválasztott hallgatóknak a tavaszi szemeszterben lehetőségük nyílik a személyes kapcsolatfelvétel mellett, egy adott szakmai terület, illetve a cégen belüli karrierlehetőségek megismerésére a mentorok közreműködésével. A program célja, hogy segítséget nyújtson a munkaerőpiacon elhelyezkedett SZTE-s alumnik és a jelenlegi hallgatók közötti kapcsolatfelvételben, átadva a mentorok tapasztalatait, szakmai tudását a mentoráltaknak. A hallgatók így reális szakmai képet alakíthatnak ki, és kipróbálhatják az elméletben tanultakat a gyakorlatban is. Az Alumni Mentorprogram előnye, hogy rugalmasabb, mint egy szakmai gyakorlat, kevesebb időt vesz igénybe, mégis a networking mellett rálátást biztosít egy adott szakmára a mentorokon keresztül. Mindemellett a hallgatóknak lehetősége nyílik arra, hogy a jövőben elképzelt munkahelyhez közelebb kerülhessenek, vagy akár a gyakorlati hely vagy munkahelyválasztásban segítséget kapjanak. Jelentkezni önéletrajz és a kitöltött jelentkezési lap elküldésével lehet az info@sztealmamater.hu vagy az iroda@sztealmamater.hu e-mail címen (az e-mail tárgyaként az „Alumni mentorprogram – illetve a kiválasztott mentor neve szerepeljen), vagy személyesen az SZTE Alma Mater irodában (Szeged, Honvéd tér 6., 33-as iroda). A program megnyitóját március 7-én, kedden 10 órától tartják a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar III. emeleti társalgójában. Az eseményen először találkozhatnak a mentorok és mentoráltjaik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.