Egyetem

Három szegedi tanár kapott idén Rátz Tanár Úr Életműdíjat

Három szegedi tanár kapott idén Rátz Tanár Úr Életműdíjat

2016. november 30., szerda
Három szegedi tanár kapott idén Rátz Tanár Úr Életműdíjat
ratz_tanar_ur_dij_2016

Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, a Rókusi Általános Iskola és a Tisza-parti Általános Iskola pedagógusai részesültek az elismerésben.

Kilenc tanár vehette át szerdán a másfél millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat, amelyet minden évben kiemelkedő munkát végző, természettudományos tantárgyat tanító pedagógusok kapnak meg - közölte a díjat odaítélő Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért az MTI-vel. A díjazottak közt három szegedi pedagúgust is találunk. A közlemény szerint a Magyar Tudományos Akadémián tizenhatodszorra átadott díjat olyan, az iskolák 5-12. évfolyamain matematikát, fizikát, kémiát vagy biológiát tanító tanárok kapták meg, akik tantárgyuk népszerűsítésében és a tehetséggondozásban maradandó életművet alkottak. Idén a díjat

Tarcsay Tamás

(matematika, szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola),

Kónya István

(matematika, ózdi József Attila Gimnázium),

Juhász Nándor

(fizika, szegedi Rókusi Általános Iskola),

Juhász Nándorné

(fizika, szegedi Tisza-parti Általános Iskola),

Zsigri Ferenc

(fizika, budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium),

Halmi László

(kémia, zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium),

Zsuga Miklósné Laczkó Mária

(kémia, Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakgimnáziuma),

Zolnai Ildikó

(biológia, budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium),

Jánossyné Solt Anna

(biológia, budapesti Városmajori Gimnázium) vehette át. A díjazottak különböző adottságú, eltérő lehetőségeket nyújtó iskolákban tanítanak, életművükben azonban közös, hogy a reáltantárgyak oktatási színvonalának emeléséért dolgoznak, diákjaik sikeresen szerepelnek országos tudományos versenyeken és többen tankönyvek, szakmai folyóiratok szerzői. A tehetséggondozás mellett pedig törekszenek a természettudományos tudást valamennyi diákjukkal elsajátíttatni és széles látókörű felnőtteket nevelni - áll a közleményben. Az elismerést a pénzjutalmat is biztosító Ericsson Magyarország, Graphisoft SE és Richter Gedeon Nyrt. alapította 2000-ben, emléket állítva

Rátz Lászlónak

, aki a Fasori Gimnázium matematika-fizika szakos tanáraként számos világhírű tudóst, így

Neumann Jánost, Wigner Jenőt

és

Harsányi Jánost

is elindította pályáján. A díj célja, hogy hozzájáruljanak a tanári munka erkölcsi és anyagi elismeréséhez, és példát mutassanak más gazdasági szereplőknek, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák az oktatást - közölték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.