Az emberi agy minden területét megvizsgálják a Hattyason



Megkezdődött a XV. Forum Humanum Szegedi Pszichológiai Napok, a kétnapos rendezvény keretein belül negyven előadás várja az érdeklődőket.
A neuropszichológia és a kognitív pszichológia a XV. Forum Humanum központi témája, e témák mellett szémos érdekesség előkerül majd az előadásokon. "Forum Humanum tizenöt éves rendezvény, tehát serdülő korban jár, ennek jegyében megvan benne az érdeklődés és a nyitottság" - mondta el a konferencia megnyitóján
Kőrössy Judit
, az SZTE BTK Szociál- és Fejlődéslélektani Tanszékének docense. Kiemelte: a Forum Humanumnak van múltja, de mégis friss, meg tud újulni és ismeretet átadni, terjeszteni. Az "Ablak az agyra" mottó azt mutatja, hogy a rendezvény minden előadása érinti az emberi agy működését, ez a téma pedig nem csak a szakmabeliek, hanem a laikusok számára is érdekes lehet, legyen szó ezen belül hipnózisról, álmokról, vagy az agyműkődéshez nem szorosan kapcsolódó témákról, mint például mesékről, politikáról vagy éppen a közoktatásról. A docens beszédében dicsérettel illetve a szervezőket, akik gondos, precíz munkával készítték elő a konferenciát. A Forum Humanum Szegedi Pszichológiai Napokon a pszichológia természettudományos sajátosságainak kiemelése mellett olyan területek is szóba kerülnek, mint a szexuálpszichológia, börtönpszichológia, valláspszichológia vagy sportpszichológia. Információk és részletes program
korábbi cikkünkben.