Egyetem

Négyfős flashmob az SZTE-ért – a Fehérkéz Mozgalom még mindig az egyetem pénzügyeiről szeretne többet tudni (FRISSÍTVE)

Négyfős flashmob az SZTE-ért – a Fehérkéz Mozgalom még mindig az egyetem pénzügyeiről szeretne többet tudni (FRISSÍTVE)

2016. július 22., péntek
Négyfős flashmob az SZTE-ért – a Fehérkéz Mozgalom még mindig az egyetem pénzügyeiről szeretne többet tudni (FRISSÍTVE)
SAMSUNG CSC

Konkrétumok nem hangzottak el, habár az egyetemtől az adatok egy részét már megkapták. A flashmob résztvevőitől kérték, hogy hozzanak egy csomag zabot, az ötletet Török Márk nyílt leveléből vették. A pereskedés ősszel tovább folytatódik. Az Szegedi Tudományegyetem azt kéri, ha vannak bizonyítékaik, akkor hozzák nyilvánosságra.

Július 22-én péntek délután 3-ra, a napon álló hőmérő szerint 33 fokba hirdette meg flashmobját a Fehérkéz Mozgalom. A rendezvényen a kezdés után 5 perccel még 3 fő volt, ebből 2 szervező, de a sajtótájékoztató végére befutott

Kovács Tamás

, a PM helyi vezetője. A gyér érdeklődés okát az időpontban látták a szervezők, abban bíznak, hogy amikor már egyetemisták is lesznek Szegeden, akkor többen gyűlnek össze. A mozgalom azt kérte, hogy hozzon mindenki egy csomag zabot, amivel kifejezik „nemtetszésüket az egyetemünket átszövő korrupció ellen”. Az ötletet egy

Török Márk

(SZTE EHÖK elnök) által

írt levélből vették

, aki a dékánok lemondásra felszólító üzenetére válaszolta azt, hogy „tisztesség dolgában biztosíthatom Önöket: Nincsenek lovaim, következésképpen zabot sem veszek egyetemi forrásból". Saját felhívásukban ez úgy jelent meg, hogy „a járókelők felajánlhatják adományaikat egy kis zacskó zab formájában. Ezáltal a mecénás azzal a tudattal hajthatja álomra a fejét, hogy pártfogó tevékenységének köszönhetően az egyetemnek kevesebb pénzt kell fordítani házi lovardák fenntartására, így nőhet az oktatásra fordítható közpénz.” „A kért adatokat megkaptuk az egyetemtől CD formátumban, azonban az a probléma, hogy amire kíváncsiak lettünk volna – a bérkiegészítések, amiket jogtalanul vesznek fel -, arról ezekben a dokumentumokban nincsen szó. A pályázatokról is szeretnénk tudni, mire adták be, mennyit kaptak” – nyilatkozta a mozgalom szóvivője,

Janotka Bálint

. Újságírói kérdésre azt mondta, például arra találtak bizonyítékot, hogy „a szentpétervári balettben közpénzből szórakoznak vezetők”. Az orosz balettmotívum megjelenik Török Márk levelében is, igaz, más várossal: „nem járok közpénzen, családostul a moszkvai balettba”. Janotka azonban nem kívánja kiadni a bizonyítékot tartalmazó CD-t senkinek.

SAMSUNG CSC

Elnézést kért azért, hogy konkrétumok említése nélkül hívott össze sajtótájékoztatót. Október 5-én lesz annak a pernek a tárgyalása, amelyben szeretnék elérni, hogy további olyan adatokat hozzon nyilvánosságra az SZTE, amely álláspontjuk szerint a közre tartozik. Bíznak abban, hogy a per lezárultát követően már konkrétumokról is tudnak beszélni, habár olyat is állított, hogy a szükséges adatokkal már rendelkeznek a bérkiegészítésekről. „Nem egy-két emberről van szó, amíg nem tudunk mindenkiről pontosat, addig nem is fogjuk elmondani, mert akkor csak egyes ügyeken csámcsogna a sajtó” – magyarázta az újságíróknak a sajtótájékoztatón. Mikor a SZEGEDma munkatársa megjegyezte, hogy egy 12 karos egyetemről van szó (több mint 30 ezer hallgatóval), akkor úgy fogalmazott, hogy a mérete ellenére „nem olyan nehéz ezeket az ügyeket megtalálni”. „Ha az EHÖK-ön belül vannak gondok, akkor nyilván azzal is foglalkozunk majd” – mondta a SZEGEDma újságírójának, mikor felvetettük, hogy a hallgatói önkormányzatot érintő problémás ügyekről már nem egy médium beszámolt a

Népszabadságtól

a

Hír TV-ig

. Török Márk lemondásának ügyében nem kíván nyilatkozni, habár ismeri személyesen is az EHÖK vezetőjét. Szerinte előbb a fejjel (az egyetem vezetésével) kell foglalkozni. Saját tapasztalatai szerint jól működött a Zeneművészeti Kar HÖK-je, mindig elégedett volt segítőkészségükkel, s „országos szinten kiemelkedő a hallgatói élet Szegeden”. Előbb jogászokról, majd egy komoly jogászról beszélt, aki átnézi majd a most, s az esetleg a későbbiekben kiadott adatokat. Az előző heti flashmob azért maradt el, mert nem rendelkezett megfelelő jogi információkkal, így „nem tudta, hogy ez is tüntetésnek minősül”. Újságírói kérdésre, hogy miért nem szólt a szakember, azt válaszolta, „mert átlagos projektekben” nem kérik ki a tanácsát. Beszélt vezetőségről is, de személyüket nem kívánta megnevezni. A Fehérkéz Mozgalmat egy baráti közösségként jellemezte, céljuk a jövőben hivatalos formát – pl. alapítványit - ölteni. Ha máskor nem, legkésőbb akkor kiderül, hogy kik érzik problémásnak a Szegedi Tudományegyetem pénzügyeit.

SZTE: A Fehérkéz hozza nyilvánosságra a bizonyítékokat!

„Amennyiben a Fehérkéz Mozgalom rendelkezik bármilyen bizonyítékkal, akkor a Szegedi Tudományegyetem szívesen fogadja azt, sőt, nyomatékosan kéri a szervezetet, hogy hozza nyilvánosságra, vagy egyeztessen az egyetemmel ezzel kapcsolatban" - nyilatkozta

Bittner Péter

, az SZTE Közkapcsolati Igazgatóság vezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.