Egyetem

Száznyolc hallgató kapott ösztöndíjat az SZTE GTK-n + FOTÓK

Száznyolc hallgató kapott ösztöndíjat az SZTE GTK-n + FOTÓK

2016. február 27., szombat
Száznyolc hallgató kapott ösztöndíjat az SZTE GTK-n + FOTÓK
gtk_ostondijak011kf

Évről évre egyre több nappali tagozatos hallgatót támogatnak a Gazdaságtudományi Kar vállalati és intézményi partnerei. Immár negyedik alkalommal osztottak ösztöndíjat a tanulmányokat kezdő tehetséges és szociálisan rászoruló hallgatóknak, ezúttal 108 egyetemistának segítették tanulmányait rész- vagy teljes ösztöndíjjal.

Az első évben még 42 elsőéves, gazdaságtudományi területen tanuló hallgató vehetett át ösztöndíjat a kar vállalati és intézményi partnereitől. Mára ez a szám több mint 100 főre duzzadt, s ez idő alatt a partnerek száma is bővült, már több mint 20-an vesznek részt a tehetséges hallgatók támogatásában.

Badó Attila

, az SZTE Tehetséggondozó Tanács elnöke a pénteki ösztöndíjátadón azt mondta, a GTK egyedülálló programmal rendelkezik, mellyel élen jár a tehetséggondozásban. Az egyetem egyik legrégebbi és legnagyvonalúbb ösztöndíját tudhatja magáénak az olyan összegyetemi lehetőségek mellett, mint a Talent program, az év tehetsége díj, és az egyéb vállalati ösztöndíjak.

Kovács Péter

dékánhelyettes, a Tehetséggondozó Bizottság elnöke emlékeztetett, immár negyedik éve, hogy a gazdaságtudományi karon kiemelten foglalkoznak a tehetséggondozással. Jelenleg 23 partnercég áll mellettük, melyek támogatásával 108 diák tanulmányainak költségeit tudják egy-egy féléven át részben vagy egészben finanszírozni. Mivel az ösztöndíjra az angol nyelvű képzésen résztvevők is pályázhatnak, tanulmányai eredményei alapján a 3 legjobb diák is ösztöndíjban részesült. Az elismeréseket

Vilmányi Márton

dékán és az ösztöndíjakat biztosító partnercégek képviselői adták át.

Száznál is több hallgató részesül ösztöndíjban a Gazdaságtudományi Karon - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=612903

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 27.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.