Egyetem

A belvárosban betyárkodtak a Juhász Gyulások + FOTÓK

A belvárosban betyárkodtak a Juhász Gyulások + FOTÓK

2014. április 16., szerda
A belvárosban betyárkodtak a Juhász Gyulások + FOTÓK
SZS20140416_jgynapok_varosi_vetelkedo_014

Különböző rigmusok és hangos nevetések zavarták meg Szeged belvárosának általános hangulatát szerda délután. A XVIII. Juhász Gyula Napok csapatai a főbb tereken folytatták vetélkedőik sorozatát.

Először összeálltak a résztvevők egy közös képre a Dóm téren, majd szétszéledtek a belvárosban, ahol öt helyszínen összesen tíz állomáspont várta a vetélkedő alakulatait. A feladatok sorában több komoly kihívás is előfordult. A Kárász utcán például egy szájról-szájra járó vöröshagyma spékelte meg a hagyományosnak így már semmiképp sem nevezhető "Bújj-bújj zöld ág" játékot. A Széchenyi téren járókelők arcára rajzoltak bajszot a hallgatók, a Stefánián pedig egy kis kupica töményital, illetve szédítő pörgés-forgás adta egy sajátos váltóverseny alapját. Lévén, hogy a Csillagszemű Juhászt keresik a vetélkedő felek, nem maradhatott el a birkaterelés sem, míg az Aradi téren a villamosról leszálló utasokat üdvözölték kedvesen a Juhász Gyulás diákok. A programok csütörtökön egy sportnappal folytatódnak a Hattyas soron, az ünnepélyes eredményhirdetést követő bulin pedig fellép a Ganxta Zolee és a Kartel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.