Döntött a kuratórium, megvan az idei Sófi-tizenkettő


Az SZTE Tehetségpont keretében működő Sófi-alapítvány kuratóriuma kihirdette az összegyetemi pályázat győzteseit. Idén a fődíjasok között egy medikust, két vegyészhallgatót, egy gitárművész-hallgatót és egy programtervező informatikust találunk.
Az idén 12 éves SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány két pályázatot gondoz: biológus és összegyetemi ösztöndíj - utóbbin a Szegedi Tudományegyetem bármely karának jó tanulmányi és szakmai, vagy művészeti eredményekkel rendelkező hallgatói indulhatnak. A biológusokat szakmai eredményeik és egy ösztöndíj-konferencián bemutatott előadásuk alapján díjazzák. Idén 20 pályázó volt, mester- és doktoranduszkategóriákban hirdettek győzteseket, akik a vándorserleg mellett 100 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek.
Szabó Renáta
és
Walter Fruzsina
győzelméről a március 21-i jubileumi konferencián már beszámoltunk. Az összegyetemi pályázaton idén kereken 100 pályázó volt, a fődíjasok 200 ezer, a különdíjasok 50 ezer forint ösztöndíjat kapnak. Íme a győztesek fődíjasok:
Baranyai Tamás
, hatodéves orvostanhallgató,
Kormányos Attila
, másodéves vegyész mesterszakos hallgató,
Kovács Viktória
, elsőéves gitárművész mesterszakos hallgató,
Lévai Balázs
, másodéves programtervező informatikus mesterszakos hallgató és
Samu Gergely
másodéves vegyész mesterszakos hallgató. Különdíjasok:
Hancsákné Dudás Csilla
, elsőéves vegyész mesterszakos hallgató,
Király András
, hatodéves orvostanhallgató,
Mátyus Ákos
, elsőéves közgazdálkodás és közpolitika mesterszakos hallgató,
Rácz Anita
, másodéves német-spanyol tanár mesterszakos hallgató és
Vinkó Leó
rajz mesterszakos hallgató. Az alapítvány hagyományos díjátadójára július 7-én kerül majd sor a Tanulmányi és Információs Központban. Az alapítvány idei díszvendége
Szörényi Levente
, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes, szövegíró lesz.