Egyetem

Hangversennyel és díjátadókkal zárult a Szent-Györgyi-év + FOTÓK

Hangversennyel és díjátadókkal zárult a Szent-Györgyi-év + FOTÓK

2012. december 10., hétfő
Hangversennyel és díjátadókkal zárult a Szent-Györgyi-év + FOTÓK

December 10. és 13. között zárul a Szegedi Tudományegyetem idei Szent-Györgyi-emlékéve. Hétfőn hangversennyel emlékeztek a Nobel-díjas tudósra, valamint a Sófi-alapítvány és az SZTE Kulturális Iroda díjkiosztójára is sor került.

A különleges alkalomból a Szegedi Egyetemi Énekkar és az Universitas Szimfonikus Zenekar kamarazenekara több olyan művet is megszólaltatott, ami kötődött a Nobel-díjas tudóshoz. Az est másik zenei különlegessége

Benedekfi István

, a ZMK Zongora Tanszékének oktatója Szent-Györgyi-himnuszának ősbemutatója volt.

Tovább

Rácz Béla

általános rektorhelyettes köszöntőjében elmondta,

Szent-Györgyi Albert

a Nobel-díj mellett számos dolgot hozott a szegedi egyetem életébe. Az ő rektorsága idejétől nem kellett méltóságos úrnak szólítani a rektort, fellendítette a hallgatói, kulturális és sportéletet. Az est díjazottjaihoz fordulva úgy fogalmazott, azt kívánja, hogy a kitüntetetteknek, menjenek tovább a megkezdett úton.

Sófi-elismerések

Most vette át Sófi-fődíját Baranyai Tamás orvostanhallgató, aki jelenleg a magas koleszterinszint következtében kialakult szívfunkció-károsodással foglalkozik. Köszöntötték Berki Viktort is, aki marketing szakos hallgatóként nyerte el az alapítvány különdíját. Viktor azt vizsgálta, a kapcsolatok tudatos kialakításának és fenntartásának milyen szerepe van az üzlet világában, elsősorban a hazai kis- és középvállalkozásoknál. Most kapta meg különdíját Pápa Zsuzsanna fizikushallgató is, aki egy anyagvizsgálati módszerrel, az ellipszometriával végzett kutatásaival vívta ki az alapítvány elismerését. A módszer akár a hajszálnál százezerszer vékonyabb anyagok mérésére is alkalmas, használják félvezető eszközök, napelemek gyártása során is. A Sófi-alapítvány elismerésében részesült továbbá Balogh Dávid, harmadéves doktorandusz, a Biológia Doktori Iskola kategória díjazottja, valamint Kálmán Sára, negyedéves medikus, a Sófi-alapítvány kuratóriumi díjasa.

A mag és a felelősség

A hangverseny után a Sófi-díjazottak vehették át elismeréseiket. Az SZTE Tehetségpont keretében működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány és a Szegedi Tudományegyetem díszvendége idén

Sándor János

, kétszeres Jászai Mari-díjas rendező és szakíró, Szeged Város Alkotói Díjával, Szegedért Emlékéremmel, Dömötör Életműdíjjal és több rangos művészeti és közéleti díjjal kitüntetett Érdemes Művész volt. A rendező egyébként éppen 1937-ben született, vagyis abban az évben, mikor Szent-Györgyi Albert átvette át az orvosi-élettani Nobel-díjat. "Az egyetem csak keret, amelyet tartalommal egészen kitölteni csak maga a diákság tud. Az egyetem csak tudományt közöl, de az életre nem nevel. A cél, hogy az ifjúság problémáit megértő, gerinces, művelt, magyar embertípus alakuljon ki. Nem kételkedem abban, hogy a mi ifjúságunkban megvannak azok a jellembeli tulajdonságok, amelyekre egy jobb, derűsebb, igazabb jövőt fel lehet építeni" - idézte Szent-Györgyi Albert szavait Sándor János. Portálunknak arról is beszélt, a tehetség olyan, mint az elvetett mag. Ha a földműves nem gondozza, elgyomosodik, elpusztul. A tehetséggondozás arra való, hogy kigyomlálja a mag körül a rossz gondolatokat, megmutassa azt az utat, amelyen járnia kell. De innentől felelősséggel rendelkezik az is, akit az Isten a tehetséggel megáldott - hangsúlyozta a rendező, akinek a rektorhelyettes

Lapis András

szobrászművész által készített Egyetemi Emlékéremmel köszönte meg, hogy elfogadta az egyetem és az alapítvány meghívását.

Kiváló sportolók és Szent-Györgyi-pályázatok

Az esten a kiváló sportolók tevékenységét elismerő rektori oklevelet, valamint Jó tanuló, jó sportoló díjakat is átadtak, valamint immár huszadik alkalommal osztották ki az SZTE Kulturális Iroda által kiírt előadói versenyek és alkotói pályázatok díjait is. A nyertesek pénzjutalomban részesültek, valamint rektori dicsérő oklevelet kaptak. Az idei pályázatok közül több kapcsolódott Szent-Györgyi Alberthez.

Rektori dicsérő oklevélben részesültek

Márton Anita súlylökő (JGYPK IV. éves gyógypedagógia szakos hallgató) Nagy Péter súlyemelő (ÁJTK V. éves joghallgató) Császár Gergely, kajak (JGYPK Rekreáció – Szervezés – Egészségfejlesztés szak III. éves hallgatója) Sík Márton (Mérnöki Kar Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Agrármérnök szakon I. éves) és Boros Gergely, kajak (GTK gazdálkodás és menedzsment szak IV. éves hallgatója) Tóth Attila Tas, kajak (ÁJTK politológia szak II. éves hallgatója) Seprényi Sára, kajak (TTIK molekuláris bionika szakon II. éves) Szeltner Ivett Brigitta, kajak (ÁJTK nemzetközi tanulmányok szakon II. éves) Matyasovszki Dániel (JGYPK I. éves) és Pozsár Bence, evezés (GTK III. éves)

Jó Tanuló, jó sportoló 2012

Nők I. hely Czavalinga Dóra Ágnes (TTIK Környezettan Tanár MSc, sportága: fitness) II. hely Szeltner Ivett Brigitta (ÁJTK Nemzetközi Tanulmányok, sportága: kajak) III. hely Hernádi Anett (ÁOK, sportága: tenisz) Férfiak I. hely Radics Bence (ÁOK, sportága: evezés) II. hely Menyhárt Ákos (TTIK Biológus MSc, sportága: atlétika) III. hely Vida György (TTIK Geográfus MSc, sportága: társastánc)

Az SZTE Kulturális Iroda díjazottjai

Drámapályázat Különdíj: Kutus Bence TTIK vegyész MA I. Opera – Igen / Nem esszépályázat I. Sándor Rita (BTK III. magyartanár, mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár) II. Klatka Eszter (JGYPK I. intézményi kommunikátor) III. Bártfai Csaba (BTK finnugrisztika MA I.) „Minden, ami C-vitamin” fotópályázat I. Pálúr Paloma Kíra (GYTK I. gyógyszerész) II. Repisky Máté (GTK II. gazdálkodás és menedzsment) „Az én Szent-Györgyim” esszépályázat I. Kincses Lilla (ÁOK általános orvos II.) II. Varga Angéla (JGYPK szociálpedagógia I.) József Attila Versmondó Verseny I. Szeghő Katalin (BTK magyar II.) II. Németh György Attila (ÁJTK jogász I.) III. Mózes Ildikó (ETSZK gyógytornász II.) Jutalom: Almási Gyula (JGYPK testnevelő-edző III.) Egyetemi Zenei VersenyKomolyzene I. Borbás Johanna (ÁOK általános orvos I.) II. Huszár Attila (GTK kereskedelem és marketing IV.) III. Borbás Johanna (ÁOK I. és Csóti Jusztina ETSZK II.) Népzene I. Darida együttes: Kopasz Zsófia (JGYPK óvodaped. II.), Jankov Gyöngyvér (Gál Ferenc Hittudományi Főiskola) II. Garamvölgyi Anett (BTK néprajz III.) III. Huzavona: Dancs Ágnes (TTIK vegyész II.), Laskay Krisztina (TTIK vegyész I.), Csenki Zalán (TTIK földrajz I.), Szűcs Miklós (TTIK mérnök inf. II.), Marjovszky Endre (ZMK klassz. gordon III.) III. Lengyel Zsolt (TTIK programtervező informatikus V.) Jutalom Povázsánszki Csilla (BTK anglisztika I.), Csőke Andrea (ZMK zongora I.) Papp Viola Zsuzsanna (ÁOK általános orvos II.) Pataj Nóra (ÁOK általános orvos V.) Könnyűzene II. Slako Sintiya (TTIK biológia I.) III. Kelcz Dávid (JGYPK médiatechnológus asszisztens II.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.