Egyetem

Vader nagyúr a Juhász Gyula Napokon járt + FOTÓK

Vader nagyúr a Juhász Gyula Napokon járt + FOTÓK

2012. április 17., kedd
Vader nagyúr a Juhász Gyula Napokon járt + FOTÓK

Zavar támadt az erőben: a Juhász Gyula Napok témájául idén a Csillagok háborúját választották. A háromnapos rendezvényen királyt koronáznak, sorversenyeken vesznek részt, a győztes csapat kapitánya pedig Csillagszemű Juhászként egy évig az iskolát képviseli majd.

Juhász Gyula

szobrának megkoszorúzásával kezdődött meg az immár hagyományszerűen, 16. alkalommal megrendezett JuGyu Napok kedd délelőtt. A pedagógusképző karon tartott rendezvényen

Galambos Gábor

dékán és

Vágó Ádám

, a JGYPK HÖK elnöke nyitotta meg az iskola egyik legfontosabb eseményének számító, háromnapos rendezvénysorozatot. "Büszkeséggel tölt el a tudat, hogy immáron 14. alkalommal lehetek itt a nyitóünnepségen. A rendezvény azóta állandó fejlődésben van: nem csak a hallgatók száma miatt, de a bulik színvonala is egyre magasabb lett, már-már országos szintűvé nőtte ki magát " - hangsúlyozta Galambos Gábor. Mint mondta, az iskola színvonalát és népszerűségét az érdeklődők száma jól tükrözi. Több mint háromezer hallgató jelentkezett a múlt évben, közülük 1500-an első helyen jelölték meg a JGYPK valamelyik szakát. "Az elmúlt évek alatt rengeteg változás történt a felsőoktatásban. Hogy a témánál maradhassunk: baljós árnyak gyülekeznek, de a birodalom rövidesen visszavág, és bízzunk benne hogy eljön még egy szebb jövő" - tette hozzá sejtelmesen Vágó Ádám HÖK-elnök.

A csillagok háborognak

"Az Anal Csillagnak azt a csillagrombolót egy kicsit arrébb kellene tolni" - hangzott el a nem mindennapi kérés kora délután a Topolya sori Sportcsarnokban, ahol az erő sötét oldala gyűjtötte össze erejét. A JuGyus csapatok egyedi pólóban, zászlóval és sufnituning járművük oldalán sorakoztak fel, hogy sorversenyekkel mérjék össze tudásukat. Birodalmi rohamosztagosok, Chewbacca és a sötét úr Darth Vader kíséretében vonult fel az előző év Csillagszemű Juhásza, Gyallai Tamás, akit ősi JuGyus szokás szerint liszttel és tojással öntöttek nyakon, majd bepanírozását követően királlyá koronáztak. "Oviban Kenobi" névvel indultak a másodéves óvodapedagógus hallgatók, pólójukon a legendás sorozat főhőse szerepelt egy macival a kezében. Furulyával a Star Wars indulóját is elő tudják adni, és kedvenc játékmackóikat is a mozi főszereplőivé öltöztették fel. "A téma meg volt adva, annyi kikötéssel, hogy mindenkinél szerepelni kellett R2D2-nek, Indiana Jonesnak, a furulyának és a kvantummechanikai atommodellnek" - mondta Novák Krisztina végzős óvodapedagógus, aki a Galax Sith csapatát erősítette. Csillagrombolójukat egy bevásárlókocsiból készítették, de volt aki mosógép-, fűnyíró és autóalkatrészeket is felhasznált a galaktikus csatahajóhoz. A háromnapos rendezvény során a csapatok egymással, és a JuGyu Napok királynőjének, György Ritának kegyeiért versengenek. A sorjátékok mellett városi vetélkedővel, főzőversennyel és filmek forgatásával szerezhetnek pontokat a versenyzők, hogy eldőljön, ki lesz a 2012-es Csillagszemű Juhász.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.