Egyetem

Gagarin űrrepülésére emlékezik rendezvényeivel a Puli Csapat

Gagarin űrrepülésére emlékezik rendezvényeivel a Puli Csapat

2011. április 10., vasárnap
Gagarin űrrepülésére emlékezik rendezvényeivel a Puli Csapat

Nagyszabású rendezvényekkel emlékezik meg április 12-én és 15-én a Puli űrcsapata Jurij Gagarin űrrepülésének ötvenedik évfordulójáról.

A

Puli Space Technologies Kft.

fiatal ambiciózus csapatának célja meghódítani a Holdat, saját készítésű egységet küldeni 2014-ben égi kísérőnkre, eleget téve a Google Lunar X PRIZE 30 millió dollár (5,48 milliárd forint) összdíjazású nemzetközi pályázat versenykiírásának. A verseny szabályai szerint egy 90 százalékban magánpénzből finanszírozott csapatnak kell sikeresen eljuttatnia egy automata egységet a Hold felszínére, amelynek az érkezési helytől számítva legalább 500 métert kell megtennie, és el kell küldenie az úgynevezett Mooncastot a Földre. A Mooncast-adásban egy 360 fokos panorámaképet kell adni a Hold felszínéről, felvételeket a járműről, közel valós idejű videókat annak útjáról, és az új információk mellett egy előretárolt adatcsomag Földre sugárzását is meg kell oldani. A szervezők közleménye szerint április 12-én, kedden, 7 órai kezdettel a világszerte ünnepelt Jurij Éjszakája keretében a Műcsarnokban Tudomány és művészet címmel szerveznek programot. A rendezvény a világűr hangjaiból komponált zenével indul, amikor a Kiégő izzók vizuális csoport vetít a Sc.Art együttes zeneanyagára. Magyarok a Holdon címmel bemutatkozik a Puli Space projekt, majd a Galaktika Magazin vendégei -

Földeák Iván

(fordító),

Schubert Gusztáv

(Filmvilág, főszerkesztő),

Képes Gábor

(író-múzeológus),

Csordás Attila

(Galaktika Magazin) - azt elemzik, hogy miként szerepel a világűr meghódításának tematikája az orosz science-fiction irodalomban. Magyarországi premierként vetítenek részletet a First Orbit, az Európai Űrügynökség és a Nemzetközi Űrállomás legénységének közreműködésével készült filmből. Ráadásként a szervezők ígéretei szerint lesz "űrparti, holdkór, zene." A részvételi díj 800 forint. A Jurij éjszakája péntek este a Corvintetőn folytatódik. Az ingyenes rendezvény keretében lesz kozmikus hangbemutató

Márton András

(Sc.Art Lab) közreműködésével, majd Puli Space performance következik. A műsorban helyet kap a Kiégő izzók vizuális csoport vetítése is. Fellép

Szalay András

(ex-Pantha Rei),

Barcza Gergely, Szalay Dániel

, tiszta égbolt esetén pedig "Holdkór" várható, amikor az érdeklődők nagyfelbontású távcsővel "megleshetik" égi kísérőnket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.