Egyetem

Tehetséggondozó ösztöndíjakat adtak át a szegedi egyetemen

Tehetséggondozó ösztöndíjakat adtak át a szegedi egyetemen

2011. március 2., szerda
Tehetséggondozó ösztöndíjakat adtak át a szegedi egyetemen
A Szegedi Tudományegyetem Tehetségpont által szervezett tehetséggondozó ösztöndíjak átadására került sor hétfőn, az Állam- és Jogtudományi Kar III. emeleti társalgójában. A díjátadó ünnepség alkalmával néhány, nagyobb összegű támogatást nyert doktorandusz hallgató rövid bemutatót tartott tervezett kutatásairól, hogy a jelenlévők megismerkedhessenek az ösztöndíj által támogatott munkával, tudományos tevékenységgel. A rendezvény keretében 24 hallgató vehette át a Szegedi Tehetséggondozó Tanács által nyújtott Tehetséggondozó Sportösztöndíjat, melyet Lékó Péter nemzetközi sakknagymester adott át. A díjazottak: Gundl Diána, Dalmády Petra, Bük Zsanett Adrienn, Dalmády Szandra, Árkosy Lilla, Hegedűs Renáta, Tóth Petra, Schneider Zsófia, Endrődi Balázs, Endrődi Gábor, Szalma Bence, Pócs Dávid, Horváth János, Hangya Szabolcs, Márok Soma, Mészáros János, Hájer Ádám, Kapitány Zoltán, Kerényi Ádám, Venczel Gergő, Boros Éva, Kátay Zsanett, Balázs Andrea és Lengyel Roland. A Szegedi Tehetséggondozó Tanács és a Szegedi Tudományegyetem Doktori Intézet közös támogatása alapján 32 hallgató részesült a Tehetséggondozó Doktorandusz Ösztöndíjból, melyet Balogh Elemér alkotmánybíró adott át. A Doktorandusz Ösztöndíj nyertesei: Aranyi Anita (TTIK Kémia Doktori Iskola); Balogh Virág (BTK Neveléstudományi Doktori Iskola); Bódi Nikolett (TTIK Biológia Doktori Iskola); Csáti Anett (ÁOK Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola); Csendes Zita (TTIK Kémia Doktori Iskola); Deák Éva (ÁOK Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola); Fejes Dóra (TTIK Környezettudományi Doktori Iskola); Horváth Ádám (ÁOK Interdiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskola); Karcsúné Kis Gyöngyi (TTIK Biológia Doktori Iskola); Kósa Magdolna (ÁOK Multidiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskola); Magyar Melinda (TTIK Környezettudományi Doktori Iskola); Nagy Balázs (TTIK Kémia Doktori Iskola); Németh Balázs (ÁOK Interdiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskola); Németh Zoltán (TTIK Kémia Doktori Iskola); Pataj Zoltán (TTIK Kémia Doktori Iskola); Poór Péter (TTIK Biológia Doktori Iskola); Réti Balázs (TTIK Kémia Doktori Iskola); Sipicki Mónika (TTIK Kémia Doktori Iskola); Szalai Tamás (TTIK Fizika Doktori Iskola); Szalai Zita (TTIK Biológia Doktori Iskola); Szenci Beáta (BTK Neveléstudományi Doktori Iskola); Takáts Kata (TTIK Fizika Doktori Iskola); Talapka Petra (TTIK Biológia Doktori Iskola); Tengölics Roland (TTIK Biológia Doktori Iskola); Terzin Viktória (ÁOK Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola); Tiszlavicz Zoltán (ÁOK Interdiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskola); Tóth Péter Sándor (TTIK Kémia Doktori Iskola); Török Nóra (TTIK Biológia Doktori Iskola); Vajda Krisztina (TTIK Környezettudományi Doktori Iskola); Varga Zoltán Gábor (ÁOK Interdiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskola); Zádor Ferenc (ÁOK Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.