Százhetvenöt éve született Herman Ottó

Százhetvenöt éve, 1835. június 26-án született Breznóbányán Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, az utolsó magyar polihisztor.

Szepességi szász családban született, eredeti neve

Carl Otto Hermann

volt. Orvos apját 1847-ben a Felvidékről áthelyezték Alsóhámorba, így fia a miskolci evangélikus főgimnáziumban folytatta tanulmányait. Később beiratkozott bécsi politechnikumba, de azt apja korai halála miatt nem fejezhette be. Bécsben géplakatosnak állt, autodidakta módon rendszeres természettudományi tanulmányokat folytatott, bejárt a Természettudományi Múzeumba. 1857-61 között a császári hadsereg katonájaként szolgált, de 1862-ben a lengyel felkelésben már mint önkéntes harcolt. 1863-tól Kőszegen fényképészként dolgozott; megismerkedett

Chernel Kálmánnal

, akinek ajánlásával 31 éves korában a

Brassai Sámuel

igazgatta kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátora lett. Ekkor jelentek meg első írásai, főként a madarakkal és pókokkal foglalkozott akkoriban. 1874-ben költözött Budapestre, ahol a Magyar Nemzeti Múzeum természettudományi tárának őrsegédje lett. 1877-ben elindította a tár folyóiratát, a Természetrajzi Füzeteket. A Természettudományi Társulat megbízására készítette el Magyarország pókfaunáját feltáró háromkötetes könyvét, amelyben 314 pókfajtát (36 új fajt) írt le. Felhívta a figyelmet a filoxéra veszélyére, de felismerte, hogy az homokon nem pusztít, ezért propagálta a homoki szőlőtermesztést. Nagy része volt az Állatvédő Egyesület megalapításában (1883). Közben politikai mozgalmakban vett részt, 1871-ben állást foglalt a Párizsi Kommün mellett. A Függetlenségi és 48-as Párt tagjaként kapcsolatban állt

Kossuth Lajossal

, Torinóban is felkereste. 1879-ben Szeged, majd később Miskolc országgyűlési képviselőjévé választották. 1885-ben feleségül vette

Borosnyay Kamilla

írónőt. Herman Ottó a tudományos madártan, az ornitológia megalapítója Magyarországon. Megszervezte az ornitológusok II. nemzetközi kongresszusát Budapesten, amelynek nyomán a Magyar Nemzeti Múzeum égisze alatt 1893-ban létrehozta a Magyar Ornitológiai Központot (a később Madártani Intézetet). Haláláig az intézmény igazgatója volt. Az általa megindított Aquila című folyóirat a hazai madártani kutatások központi orgánuma lett. A millenniumi kiállítás halászati és pásztorkodási részlegének rendezőjeként is tevékenykedett, gyűjtötte a magyar ősfoglalkozások (halászat, pásztorkodás) népi szokásait és tárgyi emlékeit. Megírta A madarak káráról és hasznáról című nagy sikerű művét, A magyar halászat könyvét, elkészítette a magyar állattartás történeti összefoglalóját és szakszótárát, elindította a magyarországi ősrégészeti kutatásokat. Munkásságát eredeti szempontú, gazdag ismeretanyag, lenyűgöző előadásmód jellemezte. Támogatta Miskolc és Borsod Vármegye Múzeumának megalapítását. A létesítmény 1953-tól a nevét viseli. A Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, majd 1892-től elnöke volt. 1900-ban megkapta a francia Becsületrend lovagkeresztjét. Alsóhámori üdülője, a Peleház ma emlékháza. 1914. december 27-én halt meg Budapesten.