Egyetem

Átadták az akadémiai elismeréseket – három szegedi kitüntetett

Átadták az akadémiai elismeréseket – három szegedi kitüntetett

2010. május 3., hétfő
Átadták az akadémiai elismeréseket – három szegedi kitüntetett

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn, az MTA 180. közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az újságírói elismeréseket, valamint a Wahrmann Mór-érmet. A díjazottak között találjuk Kemény Lajost, Tomka Bélát és Tompa Pétert, Szegeden dolgozó kutatókat.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a 2010. évi legmagasabb kitüntetését, az Akadémiai Aranyérmet

Király Zoltánnak

, az MTA rendes tagjának, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézet kutatóprofesszorának, egyetemi tanárnak adományozta "az ellenálló növények nemesítése érdekében, a növényi betegség-ellenállóság területén végzett biokémiai és élettani kutatásaiban elért sikereiért; a szelekciós és biotechnológiai rezisztencia-nemesítésbe bevezetett új módszerért, amelynek során a növényi betegség-ellenállóságot az oxidatív stresszel szembeni rezisztenciára alapozta". A MTA Elnöksége kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseképpen 12 kutatót részesített Akadémiai Díjban. Akadémiai Díjjal tüntették ki

Ács Tibort

, az MTA doktorát, nyugalmazott egyetemi magántanárt,

Czitrovszky Aladárt,

az MTA doktorát, az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet osztályvezetőjét, tudományos tanácsadóját,

Dudás Illést

, az MTA doktorát, a Miskolci Egyetem Gépgyártástechnológiai Tanszékének egyetemi tanárát. Megosztott Akadémiai Díjban részesült

Homonnay Zoltán

, az MTA doktora, az ELTE TTK Magkémiai Tanszék egyetemi tanára, dékánhelyettese és

Kuzmann Ernő

, az MTA doktora, az MTA Kémiai Kutatóközpont Nukleáris Kémiai Laboratórium, az ELTE Kémiai Intézet laboratóriumvezető tudományos tanácsadója, egyetemi magántanára. Ugyancsak Akadémiai Díjjal ismerték el

Kemény Lajost

, az MTA doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanárát,

Madas Editet

, az MTA doktorát, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos kutatóját,

Németh Andrást

, az MTA doktorát, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos tanácsadóját, osztályvezetőjét,

Palkovics László

Amandot

, az MTA doktorát, a Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kara tanszékvezető egyetemi tanárát,

Pósfai Mihályt

, az MTA doktorát, a Pannon Egyetem egyetemi tanárát,

Tomka Bélát

, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi docensét, valamint

Tompa Pétert

, az MTA doktorát, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézete tudományos tanácsadóját. Az MTA Elnöksége a tudomány népszerűsítése érdekében kifejtett eredményes újságírói munkásságuk elismeréseképpen Akadémiai Újságírói Díjban részesítette

Egyed Lászlót

, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatóját,

Liptay Katalint

, a Magyar Rádió Zrt. Kulturális Szerkesztőségének kulturális újságíróját, szerkesztő-műsorvezetőjét, valamint

Stöckert Gábort

, az Index tudományos rovatának szerkesztőjét. Az MTA Vezetői Kollégiuma 2010-ben Wahrmann Mór-érmet adományozott

Hamvas Istvánnak

, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgató-helyettesének "több évtizedes, az atomenergia területén elért kiemelkedő műszaki-tudományos teljesítményéért és a Magyar Tudományos Akadémiával és intézeteivel kialakított eredményes szakmai együttműködés megteremtéséért".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.