Már készülődnek a becsöngetésre a szegedi általános és középiskolákban: szeptember 1-jén kezdetét veszi a 2008/2009-es tanév. Pénteken a Fő Fasori Általános Iskolában az ünnepélyes névadóval egybekötve megtartották a hivatalos szegedi tanévnyitót is.
Az újszegedi általános iskola - mint arról beszámoltunk -
Gregor József operaénekes nevét vette föl. A pénteki névadó egyben Szeged város hivatalos tanévnyitó ünnepsége is volt, így azon többek között
Botka László
polgármester is részt vett. A politikus a szegedi közoktatási fejlesztésekről tartott tájékoztatót, illetve iskolaigazgatók megbízatását adta át. Pénteken a megyeszékhely több iskolájában sor került már a tanévnyitóra, mi a Fő fasor mellett a Madách Imre Általános Iskolában jártunk, ahol az immár kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóval,
Varga Tamással
és kislányával,
Kingával
is találkoztunk. Fotóink ebben a két iskolában készültek. A városban mintegy 27 ezer általános és középiskolás ül a padokba hétfőtől. Az új tanévvel együtt járó közoktatási változásokról a SZEGEDma.hu
Dobi Jánossal
, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium igazgatójával beszélgetett, a cikket
olvashatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.