Visszatér a kötelező maszkviselés zárt térben


Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter újabb járványügyi szigorításokat jelentette be a délutáni Kormányinfón. Eszerint zárt terekben kötelező lesz a maszkhasználat és az 500 főnél nagyobb rendezvények esetében visszatér a védettségi igazolvány.
A miniszterelnökséget vezető miniszter úgy nyilatkozott, hogy a szakemberek matematikai számításai alapján november végén-december elején tetőzhet a negyedik hullám. A nemzetközi trendek azt mutatják, hogy a delta variáns okozta hullámot sikerült a harmadik oltásokkal letörni, a legnagyobb veszélyt pedig továbbra is az oltatlanok jelentik. Ennek megfelelően a kormány három lényeges intézkedést vezetett be:
- A zárt terekben ismét kötelező a maszkviselés, ideértve az ügyfelfogadási irodákat, a bevásárlóközpontokat, színházakat, mozikat is, kivéve az irodákat.
- Az 500 főnél nagyobb létszámú rendezvényeket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni
- Az egészségügyi dolgozók számára kötelező lesz a harmadik oltás felvétele.
- Az iskolaigazgatók és a felsőoktatási intézmények vezetői saját hatáskörben dönthetnek a kötelező maszkviselés elrendeléséről.
Az intézkedések szombattól lépnek hatályba, a részletekről a soron következő Közlönyben olvashatunk majd.