Egészség

A véletlennek köszönhetően azonosítottak egy vírusmutánst magyar kutatók

A véletlennek köszönhetően azonosítottak egy vírusmutánst magyar kutatók

2021. augusztus 19., csütörtök
A véletlennek köszönhetően azonosítottak egy vírusmutánst magyar kutatók

Tátrai Kitti és Benedek András, a TritonLabs molekuláris biológusai egy olyan koronavírus-variánst azonosítottak, amely egyszerre tartalmaz az alfa (korábban brit mutáns) és a delta (korábban indiai mutáns) vírusvariánsra jellemző egy-egy tüskefehérje-mutációt. A variáns teljesen új, de már szerepel a WHO „Variant Under Monitoring” listáján, ahol a potenciálisan veszélyes variánsokat tartják nyilván.

Korábban már kimutatták Thaiföldön a vírus ezen változatát, azonban Magyarországon ez az első eset, hogy kutatók a C.36.3 jelölésű mutánssal találkozzanak. A laboratórium közleményéből kiderül, hogy csupán

egy véletlennek köszönhető, hogy rábukkantak erre a változatra.

A két biológus épp egy új metodikán dolgozott, amelynek pont az lenne a célja, hogy könnyebben kimutathatóak legyenek a vírus változatai - ugyanis vannak olyan országok, ahol egyáltalán nem tudnak különbséget tenni az egyes mutánsok között.

„Először azt hittem, hogy valamit elrontottam..."

Tátrai Kitti arról is beszélt, hogy mivel hazánkban még nem találkozott senki ezzel a vírusvariánssal, meglepődött az eredményen, és azt gondolta, hogy valamit elronthattak a vizsgálat során. Később a kollégája, Benedek András is elvégezte a folyamatot és ugyan erre az eredményre jutott - ekkor már biztosak voltak a dolgukban.

A biológus kifejtette továbbá, miért fontos tudni egy koronavírussal fertőzött betegnél, hogy a betegség mely változata van jelen a szervezetében.

Nem pusztán kíváncsiságból, de a kezelés szempontjából is lehet jelentősége ennek az eredménynek. Az orvosok jobban fel tudnak készülni arra, hogy milyen komolyságú tünetekre számíthatnak, és hogy milyen dinamikájú lesz a betegség legfolyása. Bizonyos esetekben szorosabb megfigyelésre, monitorozásra van szükség.

via tritonlife.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.