Egészség

Ők az a 2 millió magyar, akik biztosan nem oltanák be magukat

Ők az a 2 millió magyar, akik biztosan nem oltanák be magukat

2021. április 10., szombat
Ők az a 2 millió magyar, akik biztosan nem oltanák be magukat

Tovább emelkedett az oltási hajlandóság Magyarországon, a megkérdezettek 46,4 százaléka - beleszámítva azokat is, akik már megkapták az első oltást - beoltatná magát a koronavírus elleni vakcinával - közölte aKözponti Statisztikai Hivatala március 29. és április 4. között levett felmérése alapján, amely szerint a bizonytalanok aránya is csak 15,5 százalék.

A KSH-nak nyilatkozók szerint a 15 évesnél idősebbek körében 19,7 százalék azok aránya, akik nem oltatnák magukat, ez egyértelmű javulásjanuárhozvagy novemberhez képest - írja a Napi.hu.

Mivel a nyitás leginkább a felnőttek beoltásán múlik, a Napi.hu és aPulzus Kutatóközös kutatása ezért arra volt kíváncsi, hogy a 18 évesnél idősebbek körében mennyien vállalnák valamelyik vakcina beadását.

A felmérés eredményei szerint pedig a8,06 millió felnőtt közül már csak 23 százalék (2 millió fő) utasítja el az oltásokat. Ez egyértelmű fejlődés ahhoz képest, hogy tavaly november végén még 36 százalék volt ezzel így.

Ha a magyar társadalmat nem szerint nézzük, akkor két igazán nagy eltérés látszik csak: a férfiak 42 százaléka, míg a nők 33 százaléka vár még az oltásra, vagy hezitál valamiért, de inkább hajlik a dózisok beadására.

Nem meglepő, de érdekes adat, hogy a 18-39 éves korosztályban alig 1 százalék kapta meg mindkét oltását, míg az idősek körében ez 33 százalékot tesz ki, ugyanennyien közülük egyébként legalább egy dózist már beadattak. A 40-59-es korosztály 26 százaléka várja már csak a második dózist. A fiatal felnőttek között 55 százalék még időponttal sem rendelkezik. Megint csak érdekes, hogy ebben a csoportban a legmagasabb az elutasítók aránya, 35 százalék nem kér az oltásból, ami azt jelenti, hogy

a közel 2,65 milliós korosztályból 930 ezer ember egyelőre hajthatatlan és nem kér egyik készítményből sem. Mellettük a 40-59 évesek 2,8 milliós tömegéből 20 százalék nem kér a vakcinákból, ami tovább 560 ezer embert jelent.

Az idősek között is van 14 százaléknyi ellenző, vagyis a 2,6 milliós csoportjukból 365 ezer ember oltásellenes. Összesen itt mutatkozik egy 1,855 milliós tömeg, aki elutasító.

A lakóhely alapján a válaszadók megoszlása már nagyobb szórást mutat: a budapestieknél a legkisebb az oltásellenesség, mindössze 15 százalékos, míg megyeszékhelyen 21, a városokban 23, és a kis településeken ijesztően magas, 30 százalékos.

A felmérés teljes eredményét ITT lehet elolvasni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.