Egészség

Kiemelten kell ügyelni az idősekre és a krónikus betegségben szenvedőkre

Kiemelten kell ügyelni az idősekre és a krónikus betegségben szenvedőkre

2020. október 10., szombat
Kiemelten kell ügyelni az idősekre és a krónikus betegségben szenvedőkre

Müller Cecília emlékeztetett, az elmúlt 24 órában 1374 esettel nőtt az igazolt fertőzöttek száma és 20 állampolgár hunyt el a vírussal összefüggésben.

Kiemelte: 1174-en szorulnak kórházi kezelésre, 110-en vannak lélegeztetőgépen, ami jelentős és folyamatos emelkedést mutat.

A tiszti főorvos elmondta, az elhunytak mind 60 év felettiek voltak, akik valamilyen krónikus betegségben szenvedtek.

Nagyon fontos, hogy ne lazuljon a védekezés, továbbra is ki kell tartani a maszkviselés, a távolságtartás és a kézfertőtlenítés mellett, az idősekre, krónikus betegekre pedig különösen vigyázni kell - húzta alá Müller Cecília.

Hangsúlyozta, hogy a járványban eddig elhunytak több mint 50 százalékánál azonosítanak valamilyen szív- és érrendszeri betegséget, valamint számosan szenvedtek daganatos, vagy valamilyen anyagcsere megbetegedésben, például cukorbetegségben.

Számukra különösen magas kockázatot jelent a koronavírus, ugyanis sok esetben szorulnak kórházi kezelésre, amelynek során lélegeztetőgépre is kell kerülniük - tette hozzá.

A tiszti főorvos nagyon fontosnak nevezte, hogy a koronavírusból otthon gyógyulók ismételten jelezzenek háziorvosuknak, amennyiben romlik egészségi állapotuk, például nehéz légzést, magas lázat tapasztalnak.

Súlyosabb tünetek esetén mindenképpen igénybe kell venni a kórházi kezelést, mert az úgynevezett középsúlyos állapot nagyon gyorsan változhat, és akkor már intenzív terápiára van szükség - mondta.

Müller Cecília kitért arra is, hogy a PCR-tesztek száma folyamatosan nő, és továbbra is bővítik a kapacitásokat, így a tesztelést mindenkin elvégzik, akinek arra szüksége van.

Elmondta, a szociális otthonokat viszonylag jól körülhatároltan tudják védeni, ugyanakkor teljesen hermetikusan nem tudják lezárni az intézményeket, amelyek közül jelenleg 45 helyen jelent meg a koronavírus.

A tiszti főorvos hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az otthonok nem váltak gócpontokká, a gondozottak mindössze 10 százaléka, az ápolóknak pedig kevesebb mint 5 százaléka érintett, a 130 kórházban kezelt betegből pedig senki nincs lélegeztetőgépen.

Müller Cecília az időseket is nyomatékosan arra kérte, hogy vigyázzanak egymásra, kerüljék a zsúfolt helyeket és akár külterületen is viseljenek maszkot. Emellett fontosnak nevezte, hogy az idősek folyamatosan konzultáljanak orvosaikkal meglévő betegségeik karbantartása érdekében, és vitaminbevétellel erősítsék immunrendszerüket.

A tiszaújvárosi építkezésen kialakult gócpontról szólva elmondta, változatlanul három nagy csoportban izolálták az érintetteket.

Megjegyezte, dinamikus, órára pontos adatszolgáltatást várnak a kórházaktól, hiszen nagyon fontos tudniuk az intézmények leterheltségét, kapacitását.

Az országos tiszti főorvos megerősítette, továbbra is az a céljuk, hogy a kórházakban mindig legalább kétheti védőfelszerelés álljon rendelkezésre.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.