Müller Cecília hozzátette: Magyarország az egymillió lakosra számított fertőzöttségben az Európai Unió 27 tagállama közül a 10., míg az elhunytak számát nézve a 14. helyen áll. Európa- és világszerte emelkedőben van a fertőzöttek száma, és ez alól Magyarország sem kivétel - tette hozzá.
A szakember kérdésre válaszolva azt mondta, a gyerekeknek nem kell maszkot viselniük az iskolában, mivel az rendkívüli többletterhet róna rájuk, és nem is elvárható, hogy azt helyesen használják 6-8 órán keresztül.
Az iskolákra hozott szabályok továbbra is érvényesek, az épületen belül is kerülni kell a csoportosulásokat, fontos a kézfertőtlenítés és a testhőmérséklet-mérés - mondta.
Közölte: új diagnosztikai lehetőséget jelentenek az antigéntesztek, amelyek a PCR-tesztekhez hasonlóan az aktuális fertőzöttséget mutatják ki. A Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálata szerint az antigéntesztek eredménye egybeesik a PCR-tesztekével - mondta.
Az országos tiszti főorvos beszélt arról is, hogy az, aki felépült a koronavírus-fertőzésből, az orvos gyógyultnak nyilvánította, megkaphatja az influenza elleni védőoltást. Továbbra is azt ajánlja, hogy a krónikus betegséggel élők és az idősek mindenképpen kérjék a védőoltást.
Jelezte, további influenza elleni oltóanyag szereztek be, hogy mindenki hozzájusson a vakcinához.
A halottak napi temetőlátogatásokról elmondta, az általános higiéniai és magatartási szabályokat kell betartani ekkor is. Ajánlatos kerülni a tömeget, és ha sokan vannak egy-egy sírkertben, temetőben, érdemes maszkot viselni - tette hozzá.
A járványügyi adatokat ismertetve Müller Cecília elmondta, 1478 új koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt napon, 31 ember meghalt a vírus okozta szövődményekbe. Kórházban 1896 beteget ápolnak, közülük 188-an vannak lélegeztetőgépen.
A Szent László-kórház adatait ismertetve elmondta, a gépi lélegeztetésre szoruló betegek fele lekerülni a gépről, és meg is gyógyul. "Ez egy nemzetközileg is elismert arány" - tette hozzá.
Müller Cecília kitért arra is, hogy szociális és egészségügyi dolgozó a fertőzöttsége után csak két negatív PCR-teszttel állhat újra munkába.
(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.