Astellas-díj: a szegedi Simonka Zsolt dobogós



Vasárnap éjjel lezárult az idén hetedik alkalommal meghirdetett Astellas-díj – Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazása.
A voksolás bő két hete alatt a nagyközönség összesen 13 670 érvényes szavazatot adott le a döntőbe jutott 112 jelöltre. Az első három helyen idén egy kecskeméti, egy szegedi és egy debreceni orvos végzett. A végeredményekre és a 2013-as Astellas-közönségdíjas orvos személyére a 2014. március 21-én 17 órakor kezdődő ünnepélyes díjátadó ünnepségen derül majd fény, amelyet a nyilvánosság élő internetes közvetítés során követhet figyelemmel, a pályázat
keresztül. A szavazáson kizárólag a korábbi Astellas-közönségdíjas orvosokból álló szakmai zsűri által döntőbe juttatott történetek vehettek részt. A zsűri az előzetes értékelés során a döntősök körének kijelölésén túl saját rangsort is állított. A rangsorban elfoglalt helyezés alapján a jelöltek pontokat kaptak, amiket az internetes szavazásra automatikusan magukkal vittek. A zsűri ezzel csupán a szavazás indításának pillanatában érvényes sorrendet határozta meg, a nagyközönség a rangsort a beküldött voksok segítségével szabadon változtathatta. A közönségszavazáson a zsűri és a szavazók együttes értékelése alapján az alábbi három szakember végzett az élen (a névsort ezúttal is betűrendben közöljük, nem pedig a beérkezett szavazatok sorrendjében):
Kelemen Edit
, gyermekgyógyász főorvos (Kecskemét),
Simonka Zsolt
sebész szakorvos, egyetemi tanársegéd (Szeged),
Szegedi István
gyermekonkológus, -hematológus, egyetemi docens (Debrecen). Az idei pályázat valamennyi jelöltjének listája a
www.evorvosa.astellasdij.hu/candidates
oldalon található térkép segítségével megyei bontásban is megtekinthető.